EseménySportUncategorized @hu

Tavaszi futás télen – 8. Vízkereszt maraton

Hat ország 350 futója döntött úgy Vízkereszt napján, hogy kihasználva a csodálatos tavaszias időjárást futócipőt húz és részt vesz a nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Gútai Vízkereszt Maratonon.

A résztvevők Magyarország, Szlovákia, Csehország, Románia, Oroszország és Ausztriából érkeztek városunkba, hogy teljesítsék a 42,195 km, 21,1 km, illetve váltóban a maratoni távot.

A startot a már hagyományosnak számító ágyúszó eldördülése jelezte pontban tíz órakor, majd elindult a mezőny a távok lefutására. A maraton futók útvonala Vágfüzesen át Kava irányába tartott, majd a kijelölt fordulónál visszatértek Gútára. A félmaratonisták a Vágfüzes felé vezető aszfaltúton futottak, ahol szintén egy kijelölt fordulót elérve tértek vissza a városba. A táv során több frissítőállomással készültek a szervezők ahol víz, tea, banán, csoki, sőt még házi készítésű süti is várta a futókat így pótolni tudták a futás során elveszített nyomelemeket.

A maratoni távot a 107 induló közül a lucatői (Lučatín) Kováč Tibornak sikerül a legrövidebb idő alatt teljesíteni. Idén a legidősebb induló az 1939-es születésű zsolnai Alexander Simon és a garamtolmácsi Eva Seidlová volt. A gútai Sudický Bálintnak a 18-as kategórián belül a harmadik helyre sikerült befutnia.

A félmaratoni távon kétszáznégy futó vett részt, s közülük a legidősebb a hetvennyolc éves tatabányai Bozók Pál, valamint a hatvanhárom éves Balogh Valéria volt. A félmaratoni távon a máriatölgyesi (Dubnica nad Váhom) Ilavský Miroslav győzött.

 

DGS Sprint csapat- Tóth Péter, Matej Kiss, Kárpáty Ernő, Murányi György

 

A maratonváltó kategóriában nyolc résztvevő csapat állt a rajthoz. Köztük volt a gútaiakból álló DGS Sprint csapata, Murányi György, Tóth Péter, Kárpáty Ernő és Kis Matej részvételével. A győztesként idén is a szenci veteránok érkeztek a célba.

A házigazda, Zsélyi Zoltán is teljesítette a távot, őt Katalin felesége segítette a szervezésben. Nekik és a szorgos önkéntes segítőnek köszönhetően idén is sikerült egy igazán rangos futóeseményt összehozniuk, amin rekordszámú hobbi és profi futó vett részt.

E napon újra bizonyosságot nyert, hogy nincs lehetetlen és felesleges kifogásokkal takaródzni! A maratoni távot teljesítette egy látássérült fiatalember akinek barátja segített a futás során. A budapesti Suhanj! csapat pedig egy futókocsiban tolt végig a távon egy mozgássérült fiút.

 

 

Ha Önöknek is meg jött a kedve egy kis futásra, mi több közben jótékonykodnának is, leporolhatják a futócipőt és lassan elkezdhetik a felkészülést. Ugyanis 2018 sem telik el DGS Dögös Sprint jótékonysági futóverseny nélkül. Május 26.-án újra átélhetjük milyen nagyszerű érzés mikor egy emberként állunk egy nemes cél mögé. A Facebook esemény itt található. Bővebb információk hamarosan.

 

EREDMÉNYEK:

Maraton – Nők 18:

1.Vágó Boglárka (Budapest): 03:09:36

2.dr.Falus Adrienn (Budaörs): 04:07:51

Maraton – Nők 35:

1.Maráz Zsuzsanna (Esztergom): 03:17:24

2.Pidl Renáta (Nagybajcs): 03:33.42

3.Nagy Tünde (Budapest): 03:34:04

Maraton – Féfiak 18:

1.Gašparík Tomáš (Nagypaka): 03:32:20

2.Varačka Pavol (Vágdebrőd – sk: Drahovce): 04:20:58

3.Sudický Bálint (Gúta): 04:23:34

Maraton – Férfiak 31:

1.Zamora Jozef (Pozsony): 03:22:38

2.Hodossy Tamás (Csallóközkürt – sk: Ohrady): 03:28:59

3.Bellay Ján (Szakolca): 03:32:24

Maraton – Férfiak 41:

1.Kováč Tibor (Lucatő – sk: Lučatín): 03:06:26

2.Čumpelík Rudolf (Losonc): 03:10:03

3.Engelbvecht Zoltán (Esztergom): 03:16:25

Maraton – Férfiak 51:

1.Tománek Roman (Slavičín-CZE): 03:17:16

2.Ďuriga Stanislav (Trencsén): 03:19:17

3.Michalička František (Zsolna): 03:37:24

Maraton – Férfiak 61:

1.Láng István (Göd): 03:46:20

2.Kovalčík Vladimír (Trencsén): 04:05:22

3.Bögi Sándor (Dunaszerdahely): 04:23:28

Félmaraton – Nők 31:

1.Árus Kovács Zsuzsanna (Győr): 01:39:28

2.Makovič Dóra (Budapest): 01:40:17

3.Rákosi-Tóth Rita (Győr): 01:41:58

Félmaraton – Nők 41:

1.Polakovičová Lívia (Pozsony): 01:42:50

2.dr.Földi Zsuzsanna (Vecsés): 01:49:43

2.Lenghartová Daša (Felsőzélle – sk: Horné Zelenice): 01:50:14

Félmaraton – Férfiak 18:

1. Türei Gergely (Budapest): 01:18:17

2. Žigao Martin (Pozsony): 01:20:22

3. Juran Martin (Modor – sk: Modra): 01:22:36

Félmaraton – Férfiak 31:

1.Ilavský Miroslav (Máriatölgyes – sk: Dubnica nad Váhom): 01:14:10

2.Korčok Július (Korpona – sk: Krupina): 01:19:51

3.Masaryk Pavol (Dócs – sk: Dojč): 01:25:22

Félmaraton – Férfiak 41:

1.Šlúch Roman (Besztercebánya): 01:20:09

2.Uhrecký Pavel (Trencsén): 01:24:47

3.Almáši Marián (Vágsellye): 01:26:43

Félmaraton – Férfiak 51:

1.Brezovský Dušan (Egbell – sk: Gbely): 01:27:58

2.Zdechovan Vladimír (Losonc): 01:30:17

3.Pócos Róbert (Losonc): 01:31:19

Félmaraton – Férfiak 61:

1.Staňo Milan (Újbánya): 01:35:35

2.Alasztics Gyula (Győr): 01:40:06

3.Novák Viliam (Pozsony): 01:43:04

Maratonváltó:

1.VHP Szenc (Szlovákia) : (Almási M., Pršek H., Hupko S., Paleník E.)

2.Štiavnické Šelmy (Szlovákia) : (Matis D., Trhan V., Gibala J., Belohorec F.)

3.ANTILOOPS Budapest (Magyarország) : (Pozderka A., Nagy E., Újvári B., Fűzér E.)

 

Fotó: SylonPhoto , forrás: bumm.sk

'Fel a tetejéhez' gomb