Esemény

Angyalszárnyon üzentek a gútaiak a jövőnek

Elképzelem, ahogy gyermekeim, unokáim 50 év múlva ott állnak Gúta egyik terén, a Hírességek parkjában, Angyal Titusz művészkovácsmester alkotása mellett, és izgatottan várják, mi kerül elő abból az időkapszulából, amelyet 2018. szeptember 21.-én helyeztek el az ünneplők, a lelkes fiatal és idős gútaiak a föld mélyébe. Lesz benne szlovák és magyar újság, levelek, üzenetek, de még 52 fokos pálinka is, lesz benne egy adathordozó, amelyen a ma embere üzen a jövő generációnak.

A helloGúta polgári társulás álmodott egy nagyot, Gúta város első írásos említésének 750. évfordulóján egy időkapszula elhelyezésével tették emlékezetesebbé az ünnepet, melyet Gúta város is támogatott, az időkapszula fölé Angyal Titusz angyalszárnyakat ábrázoló szobra került.

Az időkapszula elhelyezésének ünnepét Szabó Viktor, a komáromi Jókai Színház színészének szavalata nyitotta meg, aki Juhász Gyula A szobor című versét adta elő. Az egybegyűlteket Görner Mónika, a Gúta TV bemondója köszöntötte, majd Forró Tibor, a helloGúta elnöke, polgármester jelölt ünnepi beszédében üdvözölte a város polgármesterét Horváth Árpádot, Gúta alpolgármesterét Koczkás Beátát, az ünnepi alkalomból ide látogató testvérvárosok polgármestereit és delegációját valamint minden jelenlévőt. Beszédében kifejtette: „Ahogy végig kísértem az ünnepi eseményeket ma déltől büszkeség töltött el. Büszke vagyok városunk múltjára és elődeinkre. A gútaiak kiállták a múltbéli kihívásokat, talpon maradtak bármilyen csapás is sújtotta a várost és megtanították nekünk mi kell az élethez. Most ez a mi feladatunk! A mi feladatunk, hogy tovább vigyük hagyatékukat, megtanítsuk a mi utódainknak: kitartóan és becsületesen helytállni! A mi helytállásunkról pedig utódaink, gyermekeink, unokáink fognak emlékezni és példaként említeni. Ezért a helloGúta ma üzen a jövő generációjának. Az időkapszulába a ma itt élő gútaiak, barátaink, rokonaik, városi szervezetek, helyi vállalkozások üzeneteit és a mai sajtó egy magyar és egy szlovák kiadását tettük. A mai nap pillanatait és a jelenünket helyezzük el 50 évre ebbe az urnába.” Forró Tibor beszédének végén azt kívánta: „minél többen itt tudjunk lenni a jelenlévők közül majd 50 év múlva, mikor az időkapszulát újra kinyitják!„ A beszédet követően, Horváth Árpád polgármester és a helloGúta néhány tagja: Angyal Tamás, Forgács Attila, Kárpáty Ernő és Forró Tibor lezárták az urnát, és ünnepélyesen elhelyezték a földbe.

A kapszulát rejtő szobor felavatása előtt Kopócs Tibor, grafikus, illusztrátor, festő méltatta Angyal Titusz alkotását, és az időkapszula elhelyezésének ötletét: „Remek ötletnek tartom, azt hogy időkapszulát helyeznek el Önök, üzenni az unokáknak, dédunokáknak, a jövő generációjának, csak kíváncsi vagyok, ha felbontják a kapszulát, vajon gondolnak-e ránk. Remek ötlet a gondolat is, meg remek ötlet a szobor is, amihez gratulálok Angyal Titusz barátomnak, aki úgy nevezte el, hogy a remény angyala, és a reménység angyalának nevezném, mert ebben a szóban egy folyamat van kifejezve. Azt a reménységet, hogy 50 év múlva, illetve amíg az idő áll, és ez a szobor őrzi a gondolatot időtlen időkig, mert az anyagszerűsége is remek, meg a formája is remek. Tehát egy ilyen angyal őrzi az üzenetet, amit a jövő generációnak küldünk most mindnyájan.”

Az érdeklődők a Patio cukrászda jóvoltából megkóstolhatták a város tortáját is.
-vncs-

Fotókért köszönet SylonPhoto-nak, az eseményről készült összes kép itt tekinthető meg, és Nagy Róbertnek, az általa készített fotók itt találhatóak.

'Fel a tetejéhez' gomb