EseménySport

Közeleg az év első sporteseménye a Gútai Vízkereszt Maraton

Még egy hét sem telik el az új esztendőből, Gútán máris megrendezésre kerül az év első sporteseménye, ami nem más mint a már hagyományosnak számító Gútai Vízkereszt Maraton. Idén kilencedik alkalommal rendezi meg a Maraton Klub Gúta, Zsélyi Zoltán és Zsélyi Katalin vezetésével ezt a nemzetközi érdeklődésnek örvendő futóeseményt.

 

A tavalyi verseny több szempontból is emlékezetesnek számított. Hat ország 350 futója látogatott el városunkba és állt a rajtvonalhoz. Ez a szám a futóverseny történetében rekordnak minősül. A másik emlékezetes eleme a különösen enyhe, tavaszias időjárás volt, ami sok esetben meg is nehezítette a futók dolgát akik inkább az évszaknak megfelelő sportszereléssel és technikával készültek és érkeztek a versenyre.

Az idei megmérettetésre január 5-én, szombaton kerül sor. 10 órakor a már elmaradhatatlan harci ágyú lövése után a Vásár térről indul el a mezőny. A futók több kategóriából választhatnak, a klasszikus maratoni táv (42,195 km) mellett nevezni lehet félmaratonra (21,1 km), illetve 4 tagú maratonváltóra is.

Aki kedvet kapott és lecsúszott az előnevezésről, a verseny napján 8:00 és 9:40 között megteheti a helyszínen, azaz a városi Kultúrházban.

Mivel a verseny útvonala a városon is áthalad, megkérjük Önöket fokozottan figyeljenek az utakon.

(Fotó: http://www.kolarovomaraton.wbl.sk, gutaiujsag.sk archív)

 

'Fel a tetejéhez' gomb