Városunk önkormányzata szeptember 14-én tartott nyilvános ülésén tárta a lakók elé azokat az adatokat melyek a 2023-as vásás és búcsú kiadási, illetve bevételi oldalát mutatják. A számok mögé látva egyértelműen kiderül, hogy az újjászervezett esemény beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Sok volt a kétkedő nyár végén, akik nem értették mi szükség azokra a változásokra, újításokra melyeket a Gútán csaknem egy éve megválasztott, megújult önkormányzat hozott, amikor a település éves búcsúját és vásárát új helyszínre, Gúta szívébe helyezte. Emellett a városvezetők létrehoztak egy sétányt, ami a központi helyszínt kötötte össze egyéb események helyeivel. A sétányon igazi vásári hangulat uralkodott, ahol nem csak étel és ital kínáltak, de könnyen lehet találni olyat, ami alkalmas volt vásárfiának. Ám mindezek mellett talán a legjelentősebb változást a helyi vállalkozók bevonása, érdekelté tétele jelentette az eseménybe.
Az már a vásárkor is látszódott, hogy a látogatók száma még sosem volt ilyen magas, a telt házas koncertek, a sok mosolygós boldog ember közösen, együtt evett, ivott, énekelt, mulatott olyan sztár fellépőkre, mint az R-GO vagy éppen a Kowalsky meg a Vega. Sokan mondanák, hogy ennek biztos ára van, és mint kiderül volt, ám az új elképzelés anyagi sikerrel is párosult. Az önkormányzati ülésen bemutatott adatokból az derül ki, hogy míg tavaly, 2022-ben a régi városvezetés idején egy közel sem ilyen volumenű esemény a bevételek és kiadások összegzése után 16 523,65 eurójába került a településnek, ez ebben az évben, köszönhetően az új megvalósításnak 60%-kal olcsóbban, 10 643,88 euróból sikerült megvalósítani. Beszédes adat, hogy még a két évvel ezelőtti, azaz 2021-es vásár is drágább volt, még ha csak minimálisan is, ami 10 769,59 euróval terhelte a település költségvetését a bevételek és kiadások összegzése után. Bár azt is figyelembe kell venni, hogy ekkor a koronavírus járvány miatt egy a szokásosnál kisebb, szolidabb eseményt rendezett a város.
Ha figyelembe vesszük, hogy az idei vezetésnek az orosz-ukrán háború okozta benzinár emelkedéssel és ennek következményeként létrejött inflációval, azaz jócskán megnövekedett költségekkel kellett számolnia, akkor ez egy igazán megsüvegelendő teljesítmény.
Egy hozzászólás