EseményFelhívás

Gyorsan vedd meg a jegyedet, mert lemaradsz az egyszemélyes gútai Kern-showról

Olyan szerencsések vagyunk mi gútaiak, hogy élőben nézhetjük meg a jelenkor egyik, ha nem a legnagyobb magyar színészét, Kern Andrást. Ehhez pedig csak annyi kell tennünk, hogy megvegyük a jegyünket és elmenjünk a VMK-ba.

Még Komáromig sem kell elautóznunk ahhoz, hogy élőben láthassuk azt a művészt, aki filmekben (A Pogány Madonna, Csudafilm), sorozatokban (Privát kopó, Zsaruvér és Csigavér), színházi darabokban (Játszd újra Sam!…) csillogtatta, illetve csillogtatja ma is a tehetségét, de gyakorta köszönt ránk vissza a száz közül is felismerhető orgánuma, például Woody Allen szinkronhangjaként, valamint amikor egy NDK turmixgépet akart vásárolni, de abból is a kivehető ajtósat. Mindezek után igazi ajándék, hogy élőben láthatjuk városunk művelődési központjában, hogy mire is képes ez a művész.

Kern András egy egyszemélyes darabban bűvöl majd el minket a színpadon, a nagy sikerű A kellékes-s című alkotásban, ami a YEAh Event & Production Agency-nek köszönhetően októbert 28-án este 19 órától a Városi Művelődési Központban lesz megtekinthető. Persze ehhez meg kell vedd a jegyedet az előadásra a ticketportal.sk-n. Ha szereted a színházat, ha szeretsz nevetni, ha garantált kikapcsolódásra vágysz azért gyere, vagy esetleg lepd meg vele a barátnődet, a barátodat, a feleséged, a férjedet, de a szüleid is biztos imádnának egy hamisítatlan Kern-produkciót.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb