Zene, tánc, színház, illetve költészet, film, szórakozás, valamint családi programok, sport, kikapcsolódás, no meg ismeretterjesztés, ételek, italok, és persze környezetvédelem. Mindez három napon át Gútán, a hajómalom Fesztiválon, július 11-től 13-ig.
Vészesen közeleg július 11-edike, azaz 2024-es Hajómalom Fesztivál kezdése, melyről már most kijelenthető, hogy az esemény szervezői, mint eddig minden évben ezúttal is újabb szintet léptek, ezzel is tovább öregbítve városunk hírnevét. Céljuk nem csak a magyar nyelvű kultúra ápolása, hanem a gútai tehetségek felkarolása ezúttal sem változott, sőt minden eddiginél nagyobb volumenűre varázsolták a rendezvényt, ami nem csak kínálatában változatos, de valamennyi korosztály számára is igyekszik programokat kínálni. Azt, hogy olyan sztárok érkeznek városunkba, mint Majka, VALMAR, a WellHello, illetve a Pogány Induló, Dzsúdló, valamint a Blahalouisiana, a Parno Graszt már régóta tudjuk, de mellettük is lesz bőven miből választani.
Az első nap igazi kuriózuma Cséfalvay András felvidéki képzőművész, akinek az installációját már ezrek, sőt tízezrek is láthatták a trencséni reptéren. Az óriás alkotás eredetileg a Pohodára készült és emberiség létét, illetve a földi élet túlélési esélyeit helyezi a fókuszba. Többek között erről is beszélni fog a mű alkotója a településünkön a Kihalás-Túlélés névre keresztelt előadáson.
A színház szerelmesei így el vannak kényeztetve Gútán, így nekik kihagyhatatlan lesz már az első napon a Sóska, sültkrumpli című kortárs komédia, majd pénteken a SZÍN-ÉSZ-NŐ elnevezésű pódiumbeszélgetés Kerekes Vica színésznővel, aki többek között cseh, szlovák és magyar filmek sztárja, mint a Hab, a Szerelem lábujjhegyen, vagy az Apró mesék.
Szombaton pedig a Karinthy-díjas humorista, író, költő, és zenész, akit sokan Besenyő Pista bácsiként ismertek meg, míg mások tőle tanultak olyan örökzöld sorokat: „Ha meguntam, hogy mindig itt legyek. Majd utazgatok, mert utazni élvezet!”, míg másokat a buddhizmus világába kalauzolt, azaz a Dögös színpadára lép a sokoldalú tehetség, Laár András az Élet-Művészet elnevezésű programban. Ugyanezen a napon olyan különleges és egyedülálló dologba is betekintést nyerhetnek a gútaiak, mint a filmtörténeti jelentőségű Pressburg című első szlovákiai-magyar sorozat, melynek az alkotói( egyikük városunk szülötte) mesélnek egyedülálló produkciójukról.
A hangszeres zenék kedvelői is bőven csemegézhetnek majd, hiszen a fiatal felvidéki, ipolymenti srácokból álló Kingfishers a rock és a progresszív metál húrjait pengeti meg, de funky, a blues és jazz rajongók sem maradnak parlagon, hiszen a szintén felvidéki, eredetileg somorjai Fein Schmekers is a nagyérdeműt szórakoztatja majd, akárcsak a komáromi Kockás Eszter, aki kajakosként a vízen, énekesnőként a zene hullámain bizonyít gitárja társaságában.
Az előrejelzések szerint igencsak meleg lesz az esemény mindhárom napján, amire természetesen akárcsak városunk vezetése, úgy a fesztivál szervezői is készülnek, illetve a vendégek kényelme, biztonsága érdekében párakapukat, és ivókutakat is elhelyeznek a rendezvény területén, emellett pedig locsolással is hűsítik majd azokat, akiknek erre szükség lesz.