AjánlóEseményFelhívásHírekKultúraRégió

Akár a saját családodat is megtalálhatod ebben a könyvben – „Gútai Nemzet” könyvbemutató a VMK Körtermében

Többek között azt is megtudhatod, hogy mi gútaiak már kétszáz éve is kiálltunk az igazunkért, ha kellett, odacsaptunk, sőt már ekkor kiváltságosnak számítottunk. Ha ennél is többre vagy kíváncsi gyere el az Adamis Anna Városi Művelődési Központ körtermébe január 24-én, pénteken 17 órára Angyal Béla Gútai Nemzet – Gúta mezőváros társadalma, 1768–1870 című könyvének bemutatójára.

Kik és hogyan éltek Gútán, kik voltak őseink, kik alakították a múltunkat, illetve ezzel a jelenünket, hogyan váltunk Gútai Nemzetté, hogyan védtük az érdekeiket, sok más mellett ezt is megtudhatod Angyal Béla néprajzkutató könyvéből, aki doktori disszertációját formálta, dolgozta át egy művé, melynek címe: Gútai Nemzet – Gúta mezőváros társadalma, 1768–1870.
Ha többet is meg szeretnél tudni az alkotásról, ami a város önkormányzatának teljes támogatásával valósulhatott meg, ami mint felelős kiadó is jegyzi a művet, nem kell mást tenned csak eljönnöd az Adamis Anna Városi Művelődési Központ körtermébe, ahol maga az író fogja bemutatni a kiadványt január 24-én este 5 órától. Mellette jelen lesz az egyik legelismertebb néprajzkutató, Liszkai József is, aki szintén a műről fog érdekes, izgalmas információkkal szolgálni. A könyvet a helyszínen 15 euróért meg is lehet vásárolni, sőt, aki szeretné a szerző maga dedikálja neki.

A könyv megvásárolható lesz a bemutató után Fotó: Kürti Emese

Az alkotás 102 év gútai történelmet foglal össze, egyrészt történeti, demográfiai oldalról, illetve a jobbágyi, vagyonöröklési szempontból, és nem utolsósorban gútai családok történetén keresztül bemutatva.

– fogalmazott Angyal Béla a könyv szerzője, aki arról is beszélt, hogy a mű által bepillantást nyerhetünk a korabeli házasságkötési szokásokba, hagyományokba, abba az izgalmas folyamatba, amikor Magyarország feudalizmusból kapitalizmusba lépett át, vagy éppen abba a csaknem száz évig tartó perbe, ami a gútaiak és az egyház között folyt a földbirtoklásokért.

A könyv számos korabeli képet is tartalmaz, sőt a híres magyar festőművész, az Ógyallán született Feszty Árpád rajzai is megtalálhatóak benne.

– osztotta meg Angyal Béla a Gútai Újsággal, aki szerint az is könnyen előfordulhat, hogy egy gútai a könyvet olvasva a saját családjáról talál információkat a kiadványban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb