EseményFelhívásHírekKultúraRégió

Mindenből a legjobbat, a legnagyobbat ígérik a 40. gútai Vásárra és Búcsúra

Nemzetközi sztár, világszínvonalú produkciók, koncertek, kulturális, illetve családi, valamint sport programok, közéleti beszélgetések, gasztronómia kalandozások. Mindez minden idők legnagyobb szabású Gútai Vásárján és Búcsúján.

A kerek évfordulókat illik méltó módon megünnepelni, így gondolja ezt városunk vezetése is, akik az aranyévfordulós vásárra egy minden eddiginél nagyobb, színesebb, színvonalasabb programkínálattal készülnek augusztus 14. és 17. között.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a belépés a vásár területére díjtalan, azaz a kínálatban szereplő programok is ingyenesek, ráadásul a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki talál a korosztályának, az érdeklődésének, az ízlésének tetsző elfoglaltságot. Lássuk miből is lehet választani a négy nap alatt.

A hagyományokhoz híven a vásár a Gúta Kupa nemzetközi kézilabdatornával indul, melynek nyitó bulija diszkóval és habpartival alapozza meg a hangulatot. Természetesen nincsen búcsú körhinta, óriáskerék és hasonló szórakoztató játékok, eszközök nélkül.

Péntektől már kapható lesz a tavalyi év nagy sikere, a Gútai emlékbankjegy, de egyéb a várossal kapcsolatos emléktárgyak is. A folklór kedvelők a tájházban, a filmslágerek rajongói a Bor színpadon, a SWINGATLANÜGYNÖKSÉG koncertjén találják meg a számításukat. Az ünnepi önkormányzat sem marad el, ahogy a megemlékezések és az ünnepi együttműködési megállapodások aláírásai sem, majd az igencsak látványos nemzetközi strandbirkózó versenyen feszülnek egymásnak az izmok. Az este már a rockrajongóké, előbb a Poison Candy női banda, illetve az este fő fellépője a legendás EDDA Művek zenél. Késő este a Six notes retró slágerei lehet még ropni, de aki bírja még az iramot DJ Carlos-al bulizhat reggelig.

A tavalyi nagysikerű óriáskerék idén sem marad el, sőt ezúttal hatalmas tűzijáték zárja majd a vásárt

Szombat maga lesz a kulturális sokszínűség, hiszen Gúta testvértelepüléseinek táncegyüttesei mind bemutatják tudásukat, ezzel egy időben egy EU stand is nyílik, ahol mindent meg lehet tudni az öreg kontinens közösségéről. Nem sokkal később sokak kedvence, a Tavaszi hadjárat veszi kezdetét huszárokkal, tüzérekkel, katonai sátorral és több hagyományőrző egyesülettel. Komoly, a mindennapjainkat érintő témákról beszélget Halász Béla polgármester, illetve Dr. Samu István, aki a népszerű YouTubert Ábrahám Róbertet fogadja. A Toldi-Kinizsi versenyen maga az élő legenda, Fekete László és az erős emberek mutatják meg, hogy mit tudnak, utánuk pedig Gúta és a testvértelepülések csapatai vetélkednek egy EU tematikájú szellemi tusán. Később a helyi kinológiai klub tart bemutatót négylábú társaival, illetve az Akkordeon tánczenekar, akiket a European operett követ a „Volt egyszer egy Táncdalfesztivál című műsorával”. Az estét a Dance műfaj nagyágyúja a Maduar nyitja, akiket egy nemzetközi sztár, az örök slágerek alkotói a Ricchi e Poveri zenekar fergeteges bulija követ. A napot az A la carte retró partijával lehet zárni.

Vasárnap az úr napja, ami ennek megfelelően szentmisékkel, illetve istentisztelettel indul, és persze a kenyérszentelés sem marad el. Délután már a Retro Mesezenekar okoz örömet a családoknak, aztán a tombolán kiderül, hogy kinek mekkora a szerencséje. Este 7-től a Pokolgépből is ismert rockikon, Rudán Joe mutatja be művészetét, majd szó szerint megkoronázódik az este az István, a király szuperprodukcióval, melyben magyar sztárok lépnek a színpadra. Végül pedig az ünnepi tűzijáték zárja a feledhetetlen négy napot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb