
Főzni csodálatos dolog, hát még enni, különösen, ha hagyományos magyar ételeket fogyaszthatunk, mindezt jó társaságban egy nagy bulival karöltve, ráadásul még jótékonykodhatunk is. Mindezek egy helyen az ifjúságfalvi Lecsó Fesztiválon augusztus 30-án.
A magyar nemzet egyik hungarikuma a lecsó, amit minden család másképpen, a saját ízlése szerint készít, illetve fogyaszt és evés közben sokszor bele sem gondolunk abba, hogy ilyenkor hagyományőrzést is végzünk. Ennek az ételnek az egyszerűségében rejlik a zsenialitása, nem csoda, hogy Ham Erika már a 14. Lecsó Fesztivált rendezi már meg Ifjúságfalván augusztus 30-án. Lapunknak elárulta, hogy milyen sokszínű is ez az esemény.

Ez jóval több egy főzőversenynél, ahol a lecsóköltemények mellett gulyás, halászlé, hekk, pacal és nokedli is készül, természetesen szabad tűzön, ahogy azt őseink is tették
– kezdi mondandóját a főszervező, aki arról is beszélt, hogy akik kilátogatnak a rendezvényre jóval többet kapnak a finom falatoknál.
Minden korosztályra gondoltunk, ezért is lesz ugrálóvár, arcfestés, de a gyerekek a kemencében sütést is kipróbálhatják, ahogy retró buli, sőt tombola sem marad el. A Muzsika TV sztárja, Timy is a közönséget fogja szórakoztatni, de a gépjárművek szerelmesei is találnak programot maguknak, hiszen Felvidéki Škoda Club is képviseltetni magát az autócsodáival, valamint lesznek itt traktorok és bágerok is a nagygépekek rajongóinak.
– osztotta meg Erika, aki elárulta, hogy a minőségi áruk kedvelői a kézműves árusoknál találhatnak kincsekre.

A főzéshez az alapanyagok előkészítése is hozzátartozik, ezért mi a Legjobb Krumplipucoló díját is kiosztjuk majd, hiszen mindenki számít, aki hozzátesz az ételek elkészüléséhez. A hagyományainkkal szakítva, ezúttal nem egy szerencsétlen, nehéz sorsú személyt támogat a rendezvény, idén a nemrég alakult sportegyletet, az FC Ifjúságfalvát lehet támogatni. A csapat amatőr focistákból áll, de a lelkesedésük, a hozzáállásuk az profi és nekik minden egyes euró óriási segítség, hogy hobbijukat végezhessék, és egyben az egészséges életmódot, a mozgást támogassák, népszerűsítsék.
– fogalmazott a főszervező, aki elmondta, hogy Gúta városa is támogatja a rendezvényt, az egyik zsűri tag a sportbizottság elnöke Gőgh Péter.
Mindenkit várunk szeretettel, aki főzne, versenyezne siessen mert már nem sok hely van. Kérdés esetén írjon a infolecsofeszt25@gmail.com email címre, vagy hívja a 0940 202 566-os telefonszámot. Zárjuk a nyarat egy csodálatos eseményen, remek hangulatban, a legjobb magyar fogásokkal.
– zárta mondandóját Ham Erika.







