
Magabiztos fellépés, szép beszéd, határozott kiállás, illetve jó társaság és építő közösség. Sorolta a színjátszó csoport tagságának előnyeit Laboda Róbert, aki a Gútai Újságnak árult el részleteket városunk legújabb kulturális kezdeményezéséről.
Vélhetően nem kell bemutatni olvasóinknak Laboda Róbertet, a sikeres író-költőt, akit egyesek a Slam Poetry világából is ismerhetnek. Másoknak városunk középiskolájából ugorhat be a neve, ahol évekig tanított, sőt darabok rendezését is magára vállalta az intézményben.
Mindig meglepett, hogy milyen sok tehetséges fiatallal találkozom Gútán, akik úgy játszottak, mintha az a legtermészetesebb dolog volna a világon, gyakran kérdeztem tőlük, hogy esetleg van-e színjátszó körben szerzett tapasztalatuk, vagy valami hasonló, ám kiderült, hogy semmi ilyesmivel nem rendelkeznek.
– idézi fel gútai éveit a pedagógus, aki elárulta, hogy városunk ismert producerével, kulturális szervezőjével, régi barátjával Forgács Attilával beszélgetve merült fel a gondolat, hogy milyen jó lenne egy gyermek színjátszó kör elindítása településünkön, hiszen ilyen még nem volt, de igény az lenne rá.
Én egyből rávágtam, hogy természetesen elvállalnám ennek vezetését, Attila pedig a kulturális bizottság elé vitte az ötletet, amit ők és az önkormányzat is támogatott. Innentől ennek nincs buktatója, hiszen ha vannak gyerekek, aki arra vágynak, hogy megmutassák magukat, a tehetségüket a színpadon és van aki szívesen segít nekik ebben, ráadásul a város is mögé állt, valamint mindez egy felújított színházi térben valósulhat meg, nem történhet olyan, ami miatt nem működne
– fogalmazott Róbert, aki húsz éve foglalkozik gyermekszínjátszással, amit alapiskolákban, táborokban művelt, illetve jelenleg a Komáromi Városi Művelődési Központban, emellett dolgozott együtt a Jászai Mari-díjas Gál Tamással, a Kossuth-díjas Szarvas Józseffel, valamint a Kaszás Attila Pajtaszínházban is rendezett.

Imádok gyerekekkel foglalkozni, sokan azt mondják, hogy le kell hozzájuk menni, de magam ezt pont fordítva látom. Fel kell hozzájuk menni és amikor egy gyermek megtapasztalja ezt színházi berkekben, vagy a színpadon, onnantól kezdve nyitott lesz, bátrabb lesz. Jobban tud majd összpontosítani, képes lesz kibontakozni, és megismeri a csapatba tartozás, a közös célért való lét érzését
– vélekedett az alkotó, aki szerint egy színjátszó kör nagyban hozzájárul egy város kulturális életének fejlődéséhez.
A színjátszó csoportból biztos felnő majd egy olyan generáció, akinek fontos lesz a színpad, a kultúra, fontos lesz a megemlékezés, a versmondás. De mindezeken túl felnőhet egy olyan generáció, akinek fontos lesz a következő generáció és észre sem vesszük, hogy egy kulturális értékőrző folytonosságot teremtettünk
– osztotta meg nézetét művész, akit bevallása szerint leginkább az motivál, hogy beindíthat valami olyat, ami hiánypótló Gútán.
Amikor az ember egy új közösség kialakításán dolgozhat, tehet érte, ahol gondolkodó gyerekeket szeretnék kinevelni a jövő világának, akkor azt a lehetőséget meg kell ragadni, segíteni kell, jobb kezet kell nyújtani hozzá. Ott kell lenni az alapok letételénél
– zárta szavait Laboda Róbert.
A foglalkozások minden csütörtökön az Adamis Anna Városi Művelődési Központban lesznek megtartva délután 3 órától. Aki jelentkezni szeretne megteheti: halasz@adamis.sk email címen, illetve hívhatja a +421 352 021 323 számot.







