Esemény

    “A sport révén nem csak élményeket, sikereket, de örök barátságokat is szerezhetünk” – Gúta sportolóit, edzőit, sportvezetőit díjazták

    Ismét megtelt az Adamis Anna Városi Művelődési Központ, március 22-én városunk sportéletének szereplőit díjazták. A…
    Esemény

    Egy egész falunyi ember emlékezett meg városunkban a forradalom hőseiről – Soha nem látott összefogással valósult meg a március 15-i program Gútán

    Sokan álmodtak már erről, sokan óhajtották azt, amit sikerült városunkban létrehozni. Azonban voltak, akik a…
    Esemény

    Szemétszedésre fel – helloGúta ÖKONAP 2024-ben is

    A helloGúta polgári társulás ismét mindenkit meghív egy remek hangulatú programra, melynek első számú célja…
    Esemény

    Rekorddöntésre készülnek a gútai asztaliteniszezők

    A szokásosnál is jobban fog a labda pattogni a városi sportcsarnokban március 29-én a településünkön,…
    Esemény

    „Közösségi élmények, jótékonyság, értékteremtés, értékmegőrzés” – Új elnöke lett a helloGútának

    A polgári társulás frissen megválasztott elnökével, Balázs Klaudiával beszélgettünk azokról tervekről, elképzelésekről, melyeket a helloGúta…
    Esemény

    Gútai jiu jitsu sikerek a Global Grapplingen

    Az elmúlt hétvégén zajlott a Global Grappling versenysorozat kiskőrösi fordulója, amelyen a gútai Contendo brazil…
    Esemény

    Csaknem nyolcvanan koptatták a bakancsaikat – Szezonnyitó kirándulást tartott a Guttúra

    Mivel mással nyithatta volna meg a tavaszt városunk túraklubja, mint egy remek hangulatú természetjárással melyen…
    Gazdaság

    „Nyolcszáz fát sikerült megmentenünk” – Megkezdődik a város csatornarendszerének modernizálása

    Huszonnégymillió eurós pályázat elnyerése tette lehetővé Gútán, hogy több évtizedes késés után ebben az évben…
    Hírek

    Soha nem látott támogatást kapott városunk kulturális és sportélete

    Nem csak szavakkal, valódi tettekkel is segíti Gúta városa azokat az egyesületeket, klubokat, akik nem…
    Ajánló

    Műalkotások lepték el a városházát

    Annak ellenére, hogy bevallása szerint minél rosszabb passzban, annál jobban fest, egy boldog embernek és…
      Gazdaság

      „Nyolcszáz fát sikerült megmentenünk” – Megkezdődik a város csatornarendszerének modernizálása

      Huszonnégymillió eurós pályázat elnyerése tette lehetővé Gútán, hogy több évtizedes késés után ebben az évben végre megkezdődhet a csatornarendszer modernizálása.…
      Utcakép

      Megérkezett városunkba a KOMBI Bike – Határon átnyúló integrált kerékpár kölcsönző rendszer

      A Gúta város főterén áthaladva Önöknek is feltűnhetett egy, a hagyományostól eltérő bicikli állvány, fehér alapon kék mintás kerékpárokkal. Engedjék…
      'Fel a tetejéhez' gomb