Sport

BC KNIVES STREETBALL 2017 Beszámoló és SZERVEZŐI KOMMENT

A múlt szombaton, rendezte meg a gútai BC KNIVES kosárlabda klub a 10. streetball tornáját: X. BC KNIVES STREETBALL CUP néven. Magyarország és Szlovákia 18 városából érkeztek kosarasok, hogy megmérkőzzenek a bicskások jubileumi tornáján.

Három kategóriában versenyeztek a csapatok: 18 év alatt, 18 év felett és 33 év felett. Idén ismét rekordot döntött a résztvevők száma: 36 csapat vett részt a versenyen (több mint 140 kosárlabdázó), ami reggel 9 órától délután 6 óráig tartott. A torna gördülékeny menetét a közel 40 főből álló önkéntes STAFF csapata biztosította. Ezt legjobban az tükrözi, hogy a nap folyamán 110 mérkőzés zajlott a 6 streetball pályán! A torna szüneteiben Banás Zuzka és táncosai szórakoztatták a játékosokat, a 18 főből álló DANCE csapat 4 koreográfiát mutatott be a nap folyamán.

BCK Dance

Az idei tornára már májustól készültünk. Számítottunk rá, hogy minden kosaras barátunk el fog jönni a 10. tornára így a klub vezetőségével már tavaly úgy döntöttünk, hogy idén felújítjuk a kosárpályákat. Sikerült is kigazdálkodnunk az erre szükséges összeget,  a gútai vállalkozók nagyban hozzájárultak ehhez, amit ez úton is köszönünk. Ennek köszönhetően sikerült idén júliusban felújítani a 3 pályát, továbbá ki tudtunk alakítani még egy kosárpályát a Corvin Mátyás alapiskola udvarán. Örömmel tölt el, hogy idén újabb rekordokat döntöttünk a streetball tornával. Azt hiszem ez az ország egyik legnagyobb streetball tornája, de Nyitra megyében bizonyosan Gútán van a legtöbb streetball csapat egyszerre, egy napon. A csallóközből nagyon sok kosaras barátunk érkezik mindig hozzánk, immár tíz éve. Remélem sikerül tartanunk ezt a szép hagyományt. Nekünk, szervezőknek, a torna az év legfontosabb eseménye. Ami a rutinos staff csapatnak egyúttal jó csapatépítő kikapcsolódás is – nyilatkozta portálunknak Forró Tibor a klub elnöke.

EREDMÉNYEK:

U18 (18 év alatti korosztály) – összesen 5 csapat, A csoport:

  1. hely: Šotrukus – Komárom / Gúta: Daniel Šuba, Dominik Rekeň, Adam Konc
  2. hely: T-Rex SQUAD – Gúta:Molnár David, Benkó Dániel, Madari Bálint, Szabó Levente
  3. hely: #cryMore – Gúta: Denis Őszi, Zsolti Morvay, Dani Bagita, Bence Ilka
Šotrukus – Komárom / Gúta: Daniel Šuba, Dominik Rekeň, Adam Konc
T-Rex SQUAD – Gúta:Molnár David, Benkó Dániel, Madari Bálint, Szabó Levente
#cryMore – Gúta: Denis Őszi, Zsolti Morvay, Dani Bagita, Bence Ilka

18+ (18 év feletti korosztály) – összesen 24 csapat, B,C,D,E csoport:

  1. hely: Szíp fiúk Komárom: Samuel Volárik, Attila Farkas, Zsolt Domján, Július Fay Cajigal
  2. hely: Geriátria DS – Dunaszerdahely:Hodossy Péter, Tóth Péter, Hanák Zoltán,Pácal Lehel
  3. hely: Tulipán taposók – Gúta/Komárom: Martin Podmajersky, Jakub Podmajersky, Patrik Béber, Patrik Petrovský
Szíp fiúk- Komárom: Samuel Volárik, Attila Farkas, Zsolt Domján, Július Fay Cajigal
Geriátria DS – Dunaszerdahely:Hodossy Péter, Tóth Péter, Hanák Zoltán,Pácal Lehel
Tulipán taposók – Gúta/Komárom: Martin Podmajersky, Jakub Podmajersky, Patrik Béber, Patrik Petrovský

33+ (33 év feletti korosztály) – összesen 5 csapat, A csoport:

  1. hely: 4ever young– Gúta: Balogh Zoltán, Fűri Gábor, Rebros Stanislav, Tóth Patrik
  2. hely: Kilakoltatók – Komárom (SK/HUN):Jozef Fíger, Peter Nagy, János Kiss, Adam Hegedűs
  3. hely: T-Rex “I” – Gúta: Benkó József, Šalgó Miro, Nagy Marian
4ever young- Gúta: Balogh Zoltán, Fűri Gábor, Rebros Stanislav, Tóth Patrik
Kilakoltatók – Komárom (SK/HUN):Jozef Fíger, Peter Nagy, János Kiss, Adam Hegedűs
T-Rex “I” – Gúta: Benkó József, Šalgó Miro, Nagy Marian

A streetball torna minden alkalommal pontos tervezést igényel. Ez idén is hibátlanul sikerült, már a torna napján érkeztek a pozitív visszajelzések, a résztvevők dícséretei. Minden éven igyekszünk jobbat, nagyobbat szervezni. Idén ez ismét sikerült. A kezdeti előkészületektől a torna utáni logisztikát beleeértve, mindenhol szükség van a klub tagjainak munkájára. Ezt a csapatot koordináltam a rendezvény napján, akik ismét helyt álltak, amiért hálásak vagyunk – mondta Dévai Dénes elnökségi tag.

Az idei tornára rekord mennyiségű csapat jelentkezett, már augusztus elejére elértük a maximális 36 csapatszámot. Ez a részletesen megtervezett, több mint két hónapos munkánk eredménye, minden kosarashoz eljutott a gútai torna híre. Mivel ez egy egynapos rendezvény, nem is tudtunk volna több csapatot fogadni úgy, hogy ne nyúljon az estébe a torna – fogalmazott Tóth Péter elnökségi tag.

A jubileumi torna alkalmából a klub pályázott és nyert Nyitra megye kulturális és sport támogatásaiból. Ennek köszönhetően a szervezők meghívták a budapesti Cloud9+ zenekart a torna záróbulijára. Az afterparty koncertet a zenekar a gútai vásár és búcsú nagyszínpadán tartotta meg a torna után, ezzel színt hozva a hagyományos koncerthétvége forgatagába és szórakoztatva a kosarasokat.

(komaromonline.sk)

SZERVEZŐI KOMMENT:

Forró Tibor – klub elnök: Az idei tornára már Májustól készültünk. Számítottunk rá, hogy minden kosaras barátunk el fog jönni a 10. tornára így a klub vezetőségével már tavaly úgy döntöttünk, hogy idén felujítjuk a kosárpályákat. Sikerült is kigazdálkodnunk az erre szükséges összeget,  a gútai vállalkozók nagyban hozzájárultak ehhez, amit ez úton is köszönünk. Ennek köszönhetően sikerült idén Júliusban felujítani a 3 pályát, továbbá ki tudtunk alakítani még egy kosárpályát a Corvin Mátyás alapiskola udvarán. Örömmel tölt el, hogy idén újabb rekordokat döntöttünk a streetball tornával. Azt hiszem ez az ország egyik legnagyobb streetball tornája, de Nyitra megyében bizonyosan Gútán van a legtöbb streetball csapat egyszerre, egy napon. A csallóközből nagyon sok kosaras barátunk érkezik mindig hozzánk, immár tíz éve. Remélem sikerül tartanunk ezt a szép hagyományt. Nekünk, szervezőknek, a torna az év legfontosabb eseménye. Ami a rutinos staff csapatnak egyúttal jó csapatépítő kikapcsolódás is.

Dévai Dénes – elnökségi tag: A streetball torna minden alkalommal pontos tervezést igényel. Ez idén is hibátlanul sikerült, már a torna napján érkeztek a pozitív visszajelzések, a résztvevők dícséretei. Minden éven igyekszünk jobbat, nagyobbat szervezni. Idén ez ismét sikerült. A kezdeti előkészületektől a torna utáni logisztikát beleeértve, mindenhol szükség van a klub tagjainak munkájára. Ezt a csapatot koordináltam a rendezvény napján, akik ismét helyt álltak, amiért hálásak vagyunk.

Tóth Péter – elnökségi tag:  Az idei tornára rekord mennyiségű csapat jelentkezett, már augusztus elejére elértük a maximális 36 csapatszámot. Ez a részletesen megtervezett, több mint két hónapos munkánk eredménye, minden kosarashoz eljutott a gútai torna híre. Mivel ez egy egynapos rendezvény, nem is tudtunk volna több csapatot fogadni úgy, hogy ne nyúljon az estébe a torna.

'Fel a tetejéhez' gomb