A sok helyütt xenofóbnak, nacionalistának, fasisztának titulált Kotleba-LSNS október 16-ára szervezett politikai gyűlést a gútai kultúrházba. Forgács Attila gútai városi képviselő szerette volna ezt egy önkormányzati határozattal lehetetlenné tenni. Ahogy nyilatkozott:”Túl erős a szimbolikája annak, hogy gútán tárt ajtókkal várják az extrémistákat. Nem helyes őket beengednünk!”. A zárt gyűlésen végül is nem jutott dűlőre képviselő társaival de mivel nem hagyta a dolog nyugodni így arra jutott, hogy egy kis civil kurázsi még segíthet! Samu István képviselőtársával átmentek a Gútai Városi Művelődési Központ épületéhez és lakatot akasztottak az ajtóra!” Ez volt a végső megoldás! Így legalább szimbolikusan a tudtukra adtuk, hogy nem szívesen látott vendégek”.-mondta Forgács! “A hívatlan vendég a legrosszabb vendég! Ezzel a világosan kinyilvánítottuk, hogy fasisztáknak semni keresnivalója ebben a multi etnikus városban!” Értesüléseink szerint egy hátsó bejáraton aztán bejutottak Kotlebáék az épületbe. A gyűlést nagyon alacsony érdeklődés mellett megtartották. Nem tudni, hogy a bátor képviselők akciójának köze lehetett-e hozzá de Milan Uhrík (Kotleba jobb keze, Nyitra megyei elnökjelölt) végül nem jelent meg a fórumon!
"Ezt is ajánljuk"
Bezárás