Ajánló

I. Hajómalom Fesztivál Gútán-Ízek, dallamok, hello!

Nem kis fába vágta a fejszéjét a helloGúta polgári társulás. Egy fesztivált hívnak életre a Kis-Duna
holtágának partján, mellyel szeretnék a hajómalom térségét újra a gútai kulturális élet középpontjába
állítani.

A közösségi médiákban megjelent esemény egy jól megfontolt, titokzatosan építkező
reklámkampányt sejtet, egyelőre nem sokat lehet tudni, csak annyit, hogy egy színvonalas, nagy és
más valami készül mint amit eddig megszokhattunk. Hajómalom Fesztivál-ízek, dallamok, barátok
nevet adta az eseménynek a rengeteg sikeres projectet (pl. DGSprint) maga mögött tudó fiatalokból
álló csapat. Forró Tibor a helloGúta elnöke és a turisztikai bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy
“Gyermekkorunkban minden nagyobb akció a malomnál történt és mára valahogy méltatlanul
mellőzötté vált a malom pedig egymást követő 3 évben is Nyitra-megye legszebb turisztikai
látványosságának szavazták. Turizmus szempontjából ez egy kitörési pont lehet, hiszen hosszútávra
tervezünk de a malomnak is egy nagy esélyt adunk hiszen a belépők 10 százalékát a Hajómalom
polgári társulásnak juttatjuk.“

 

Két fellépő kilétét már nyilvánosságra hozták a szervezők. A Hajómalom Fesztivál első napjának hazai kötődésű csapata az Attila Farkas Jr. Group. Attila a budapesti jazz élet legjobbjaival állt össze, hogy megmutathassa Gútának is mi az a jó muzsika! A fesztivál első napjának headlinere a Garami Funky Staff zenekar. A közismert műsorvezető, Garami Gábor bandája, akik a funky-disco zene lüktetését és táncos bulik pezsgő hangulatát keltik életre.

Attila Farkas Jr. Group
Garami Funky Staff

Kérdésünkre annyit elárult a főszervező, hogy a kísérőprogramok közt lesz egy régi nagyon népszerű attrakció, visszatér a helloKopter-azaz helikopteres sétarepülésre is lesz lehetőségük azoknak akik ellátogatnak a 34. Gútai Vásár és Búcsú ideje alatt (aug. 9-12) megrendezésre kerülő I.Hajómalom Fesztiválra, de minden korosztály megtalálja majd a számítását.

Az extrém nagy érdeklődés miatt javasoljuk, hogy a helikopteres sétarepülésre regisztráljanak előre a HELICO weboldalán.

A Facebook esemény a folyamatosan bővülő programmal és nyereményjátékokkal itt található.

 

'Fel a tetejéhez' gomb