Gútán is várják a csapatok jelentkezését a Do práce na bicykli – Kerékpárral munkába című országos kampányba, amelynek idén lesz a hatodik évada. Városunk tavaly szép eredménnyel vett részt a nemzeti kampányban.
A programot a közlekedési minisztériumnál dolgozó nemzeti kerékpáros-koordinátor Peter Klučka hirdette meg több támogatóval együtt. A besztercebányai Polgári kezdeményezés a kerékpározásért szervezet koordinálásában zajló országos kampány célja, hogy támogassa a kerékpáros közlekedést városainkban, illetve arra ösztönözze az önkormányzatokat, hogy ők is támogassák, alakítsanak ki megfelelő feltételeket a kerékpározásnak, hiszen az környezetkímélő és gazdaságos közlekedési eszköz.
A kampányba 2-4 fős csapatok jelentkezését várják, a kihívás 1 hónapig tart, a legeredményesebb csapatok különböző tárgyi díjakat is nyerhetnek, de aki benevez már nyertes, hiszen nemcsak a környezetet védi, hanem önmagáért is tett valamit, mozgott, és friss levegőn töltötte el az időt, míg elért a munkahelyére. A biciklizéssel kapcsolatosan a szakemberek hangsúlyozzák, hogy egy gyors közlekedési forma, megkönnyíti a parkolást, csökkenti a stresszt, jó a vérkeringésnek, és hatékony a fölösleges kilók elleni harcban.
Tavaly a Kerékpárral munkába kampányban Gúta nagyon sikeresen szerepelt, 2018-ban ugyanis az önkormányzatokat is értékelték, mivel városunkból több mint 100 kerékpáros regisztrált a kampányba, 135 biciklis és 40 csapatunk volt, bekerültünk egy sorsolásba, amelyen hat kerékpárállványt és egy nyilvános biciklipumpát nyertünk, a Szlovák Takarékpénztár felajánlásából, amelyet a posta mellett helyeztek el. – ismertette a tavalyi év sikereit Kürti Márta a kampány gútai koordinátora.
Jelenleg 22 csapat és 74 fő regisztrált Gútáról a versenybe, de május 5-ig még van idő, több mindenkiről tudunk, aki még szeretne regisztrálni, részt venni a kampányban. – tudtuk meg Kürti Mártától. Aki azt is elmondta: a verseny, vagy inkább kampány, 2019. május 1-től május 31-ig tart. Az előző évekhez hasonlóan 2 – 4 fős csapatok jelentkezhetnek a versenybe azzal a feltétellel, hogy a verseny ideje alatt az adott csapat minden egyes tagja ugyanannak a munkáltatónak az alkalmazottja kell, hogy legyen. A csapatok tagjai a regisztrálással vállalják, hogy a verseny ideje alatt a regisztrációs rendszerbe naponta online bejegyzik a munkába és a hazafele megtett kilométereket. Minden csapatnak meg kell jelölnie egy személyt, aki a csapat vezetője.
Anyagi vonzata a kampánynak minimális, a város 40 eurós regisztrációs díjat fizetett, a versenyzőknek nem kell fizetniük. A kampány végén szervezünk mindig egy záró rendezvényt, ami a mi költségünk. Ezen a rendezvényen kapott minden résztvevő egy elismerő oklevelet, és tortával ünnepeltük a sikeres rendezvényt. Tavaly Pozsonyban volt az országos kampány kiértékelése, amelyen Kárpáty Ernővel és Forró Tiborral én is részt vettem, ott a Közlekedésügyi Minisztérium és a besztercebányai Polgári kezdeményezés a kerékpározásért szervezet munkatársai átadták a gútai eredményeket, adatokat. Előttünk történtek meg a sorsolások is.
A versenybe a csapatok a www.dopracenabicykli.eu oldalon keresztül ingyenesen nevezhetnek be május 5-ig. A versenyről bővebb tájékoztatás is ezen az oldalon olvasható.
vncs.
Fotó: https://www.dopracenabicykli.eu/