InterjúKultúraUncategorized @hu

“Egy verseny mindig felemelő”

Szabó Veronika is fellép a II. Gútai Hajómalom fesztiválon, Európa-bajnoki tánckoreográfiáját mutatja be, amelyet Veronika Vargová készített.

Európa-bajnokságon szerepelni nagy kihívás és óriási tapasztalat, megnyerni pedig biztosan óriási öröm. Mesélnél róla, milyen volt a bajnokság, mikor volt, hol volt? Milyen érzés volt?

A verseny idén június 21.-én volt Balatonfüreden. A verseny önmagában mindig is izgalmas, fárasztó és persze felemelő, főleg ha győzelemmel végződik. Mielőtt színpadra állnék, annyi más dologra kell figyelni hogy izgulni szinte időm sincs. A versenyen nem csak magát a koreográfiát pontozzák, hanem a kosztümöt, sminket, hajat. Az összkép ugyanúgy fontos, mint maga a tánc. Pont ezért megérkezés után ez az első, amit meg kell csinálni. Ezután próbálunk még párszor és fel se fogom, már ott állok a színpadon. Csak szereplés előtt kb. 5 perccel szoktam elkezdeni izgulni addig eszembe se jut.

A bajnokságon te állhattál a dobogó legfelső fokára, mire kell odafigyelni tánc közben? A koreográfiád miből állt össze?

Tánc közben, amire a legjobban figyelni szoktam az a szerepem, a táncom eljátszása és hogy el ne csússzak, a koreográfiám elég komplex, vannak benne klasszikus balett, modern balett, limon és modern tánc elemek is. Mindezek mellett, ha kategorizálni kell, akkor összességében modern balettnek nevezhető. Kötelező elemek nincsenek, csak a megjelölt kategóriába kell passzolnia a táncnak. Ha ez mégsem így van a versenyen még át is tehetnek más kategóriába.

Amikor egy előadásra készülsz mennyire szoktál izgulni? Más versenyen előadni, mint egy fesztiválon?

Verseny előtt nem szoktam izgulni. Nincs rá időm, hogy arra gondoljak. Csak amikor a közvetlen előttem versenyző koreográfiát nézem akkor kezdek izgulni. De akkor nagyon, biztos vagyok benne, hogy más lesz fellépni a Hajómalom fesztiválon. Versenyen szakmai zsűri értékeli a táncom, itt pedig a közönség tapsa. Talán felszabadultabb lesz a hangulat.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Idén kezdem egyetemi tanulmányaimat az ELTE bölcsészettudományi karán, Szabad bölcsészetet szakon, ez mellett pedig egy tánccsoportba is szeretnék jelentkezni.

 

vncs

'Fel a tetejéhez' gomb