Sport

Gútai JUDO KLUB– Téged vár az ország egyik legjobb klubja

Jobb helyet nem is választhatnál magadnak, mint a gútai judo klub. Immáron több mint négy évtizede a cselgáncs bűvöletében élnek, megannyi egyéni és csapatsikert könyvelhetnek el, de barátokra is szert lehet tenni.

Visszatekintve a mára már történelmi időszakra, Madari Béla 1974-ben úgy döntött, meghonosít egy új sportágat Gútán. Ez volt a cselgáncs. Fura tekintetek övezték, de végül beigazolódott, ez a Kis-Duna és Vág összefolyásánál fekvő több mint tízezer lelket számláló csallóközi kisváros a dzsúdó egyik fellegvárává vált Szlovákiában. Tagjai számos szlovákiai és nemzetközi megmérettetésen állnak büszkén dobogóra, de a kontinensviadalokon is jól teljesítenek, sőt, nem vallanak szégyent az ifjúsági olimpiákon sem.

 

Legismertebb gútai cselgáncsozó kétségtelenül Vincze Ferenc, akinek neve beíródott a szlovákiai cselgáncs történetébe és kezdetben ő vitte a dzsúdó szakosztály, később klub életét. 2014 februárjában adta át helyét a stafétát, azóta Kárpáty Ernő viszi tovább Vincze Ferenc hagyatékát. Vincze azonban szakedzőként továbbra is segíti a klub munkáját.

Hagyomány és jövőbetekintés. E tengelyen határoztuk meg klubunk életét. Úgy gondolom, a hagyaték csakis progresszíven vihető előre. Minden év szeptemberében a nyilvánosság felé fordulunk, hogy új erővel töltsük meg a gútai dzsúdó klubot. Bemutatókat tartunk és tagokat toborzunk. Nemcsak kezdőket és ifjakat várunk, akik akár óvodáskortól is megismerkedhetnek ezzel a gyönyörű sportággal, hanem az idősebb nemzedék tagjait is szeretettel látjuk. Ők a rekreációs dzsúdóban találhatják meg számításaikat, amikor is jó társaságban, stresszoldó tevékenységet folytathatnak” – fogalmazott Kárpáty Ernő, klubelnök. Hozzáfűzte, a gútai klubot az országban a legjobbak között tartják számon, szakképzett edzőkkel dolgoznak, akik erősítik-fejlesztik növendékeiket. Nem beszélve a baráti kapcsolatok építésénél kifejtett igyekezetüket, amik igazi közösséggé kovácsolják őket.

Korszerű, saját edzőteremmel rendelkeznek Gútán, ahol judo tanfolyamokat tartanak, amely során az esésoktatásra és az önvédelemre is kellő hangsúlyt fektetnek, és a versenyekre való felkészülésre is van lehetőség.

Kárpáty Ernő elmondta, hogy ahogyan azt Vincze Ferenctől tanulta, a cselgáncs magabiztosságot ad és önfegyelemre tanít, illetve testtartásban is megnyilvánul. Mivel a dzsúdó olimpiai sportág, így nem elrugaszkodott ötlet a gútai klubtól, hogy olimpikont neveljenek. Akinek tehát felkeltette az érdeklődését ez a sportág, az látogasson el Gútára a judo klub egyik edzésére és személyesen győződjön meg arról, miért is érdemes taggá válni. Hetente kétszer tartanak edzéseket. És ki tudja, talán éppen az újonnan érkezők közül kerülnek ki a jövő bajnokai, Gúta legelső olimpikonokat, s akiknek nevét a dzsúdó-almanach fogja megőrizni az örökkévalóságnak.

Edzések: Kedd, 16:00
Csütörtök, 17:00
Helyszín: Templom tér 1, Gúta
INFO: www.judokolarovo.sk ,  0918 508 510

Foto: Fűri Gábor, Tóth Tamás

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb