Régió

Madárinfluenza fenyeget?

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki a magyarországi Ács település nagykapacitású pulykafarmján, ezért 160 ezer pulykát öltek le a telepen. Mivel a Duna túloldalán található gazdaság a határ közelében található, Őrsújfalun és Csallóközaranyoson is óvintézkedéseket rendelt el a Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-ipari Felügyelet. Fontos megjegyezni, a kimutatott vírustörzs emberre nem veszélyes, csak a szárnyasokat fenyegeti.

Az illetékes magyarországi hatóság úgy döntött, az Ács melletti pulykatelep teljes állatállományát, összesen 160 ezer pulykát ölnek le, hogy megakadályozzák a vírus elterjedését, egyúttal Magyarország egész területén elrendelték a baromfik zártan tartását. A kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók – közölte a magyarországi Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A fertőzött állományban nagymértékben megemelkedett az elhullás, továbbá megjelentek a betegségre utaló klinikai tünetek is. A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a madárinfluenza jelenlétét. A telep kiürítését – az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében – a hatóság már a gyanú alapján megkezdte. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe léptek. A szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek.

Őrsújfalu és Csallóközaranyos érintett

Miután a 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzet átnyúlik a Komáromi járásba, az itteni Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-ipari Felügyelet is óvintézkedéseket rendelt el Komárom Őrsújfalu városrésze és Csallóközaranyos kataszterének déli részén.

A kérdéses területen élő baromfitartóknak, galambászoknak és egyéb szárnyasokat tenyésztőknek legkésőbb január 22-ig jelentkezniük kell az illetékes településen – Komárom és Csallóközaranyos önkormányzatainál –, és írásos formában tájékoztatni a tenyésztett szárnyasok fajtájáról, számáról, pontos helyéről. Az ezzel kapcsolatos bejelentőlap, illetve a hivatalos tájékoztatás részletei a komáromi városi weboldalon (komarno.sk) is elérhetők. Komárom városa nyomatékosan kéri az Őrsújfalu városrészben élő baromfitartókat, hogy a kért adatokat mihamarabb postázzák a következő címre: Komárom város, Fejlesztési főosztály, Klapka tér 1., 94501 Komárno, illetőleg az [email protected] elektronikus postacímre. A baromfitartók a 035/2851 354-es telefonszámon is jelentkezhetnek.

A háztájiban nevelt szárnyasokat egyúttal el kell zárni, hogy ne fertőződhessenek meg a szabadon élő madaraktól. A baromfi és madártenyésztőknek fokozniuk kell a biológiai biztonságot: fertőtleníteniük kell a tenyésztőhelyek ki- és bejáratait, meg kell akadályozniuk, hogy a háztáji szárnyasok szabadon élő társaikkal érintkezhessenek, itatásra csak olyan vizet használhatnak, amihez a szabadon élő madarak nem férnek hozzá, továbbá kötelesek azonnal jelezni az állategészségügynek, ha a madárinfluenza legcsekélyebb jelét észlelik állataikon (pl. kevesebbet esznek-isznak, vagy tojnak a szokásosnál). Az érintett Duna-menti térségből tilos elszállítani a szárnyasokat és tilos a madarak vadászata is. Az őrsújfalusi, csallóközaranyosi és nagykeszi vadásztársaságokat egyúttal fokozott figyelemre szólította fel a hatóság a szabadon élő, elsősorban vízi madarakkal kapcsolatban: amennyiben elhullott egyedeket találnak, azt haladéktalanul jelenteniük kell a regionális állategészségügyi hatóságnak.

Három éve pusztított a vírus

A magyar hatóság szerint a most is fertőző H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon és Szlovákiában utoljára 2016 végén, 2017 elején kellett megküzdeni a betegséggel. A mostani vírustörzs nagyon hasonló a 3 évvel ezelőttihez. Akkor a Komáromi járás volt Szlovákia leginkább fertőzött régiója, csak a járásban több száz szabadon élő madár, főleg hattyú pusztult el a betegség következtében. Több mint hatvan gócpontot, vagyis olyan területet regisztráltak, ahol csoportosan több madárelhullást észleltek. Akkor a házi tenyészeteket – köszönhetően a mostanihoz hasonló intézkedéseknek is – nem tizedelte meg a madárinfluenza.

Már az ácsi észlelés előtt néhány nappal kimutatták a madárinfluenza H5N8-as vírustörzsét egy Nyitra melletti magán baromfitenyészet (Zbehy–Üzbég) 3 elhullott állatánál. A gazdálkodó 22 szárnyast tenyésztett, azóta mindet elpusztították. Feltehetőleg a vadon élő madaraktól fertőződött meg az állomány, mivel háztájiban, szabad ég alatt tartották. Itt is elrendelték a szokásos óvintézkedéseket a góctól számított 3, illetve 10 kilométer sugarú körben. (Cikkünk megjelenése óta egy nagyszombati járásbeli baromfiudvarban is beazonosítottak madárinfluenza miatt elpusztult állatokat.) Információink szerint a múlt héten az Ógyallához tartozó Zöldállás mellett is találtak néhány elhullott szárnyast, ám egyelőre nem tisztázott, hogy madárinfluenza miatt pusztultak-e el – a tetemek ugyanis egy magasfeszültségű vezetékek közelében voltak, így áramütés is végezhetett velük.

Csaba Ádám

(A cikk a Delta január 21-i számában és a deltakn.sk-n jelent meg)

(Fotó: deltakn.sk)

 

'Fel a tetejéhez' gomb