Ajánló

Felvidéki politikai boszorkánykonyha – mit főzhetnek a politikai szubjektumok?

A megszokott időponthoz visszatérve a Privát Szoba újból a mai napon, 18:00 órától jelentkezik a „Közélet tabuk nélkül!” mottó jegyében. Ismét a közügyek iránt érdeklődők dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen egy olyan téma köré épül fel az egész diskurzus, amely a fentebb leírt cikk címre hallgat. Az adásban közreműködők megvitatják, hogy tulajdonképpen az egyes politikai szubjektumoknak milyen esélyeik vannak, hogyan tudnák kiaknázni a lehetőségeket, miként volnának képesek arra, hogy visszanyerjék a választók általi bizalmat. A mai élő adásban a meghívott vendégek valamilyen kötődéssel bírnak a messzi Bodrogközhöz, és ketten még most is ott élnek, és az ott élő felvidéki magyarság meghatározó, közéletet formáló szereplői. A meghívott vendégek rövid önéletrajza:

Mózes Szabolcs – 1979-ben látta meg a napvilágot Kassán, a helyi nagymúltra visszatekintő Kassai Ipari Szakközépiskolában érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetemen végezte történelem szakon. A közéleti ügyek iránti fogékonysága fiatal korában már elkezdődött, egyetemi évei alatt a Diákhálózat pozsonyi szervezetének elnökeként tevékenykedett, emellett a Comenius Egyetem Akadémiai Szenátusának és a Főiskolai Diáktanácsnak volt a tagja. Dolgozott az Új Szó belpolitikai rovatvezetőjeként, kommentátoraként, majd a Pátria Rádióban is munkálkodott. A 2016-ban alapított Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatójává választották. A 2020-ban alapított Összefogás egyik alapítója, és a mozgalom jelenlegi elnöke.

Gyimesi György – Királyhelmecen született, a kassai Nyolcéves Sportgimnáziumban érettségizett. Diplomát a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Államigazgatási Karán szerzett. Később kisdoktori fokozatot is szerzett. A 40 éves Gyimesi szakmai pályafutását tekintve alkalmazásban állt a Nagymihályi Vámhivatal Jogi Osztályával, majd 8 évig vezette a nagykaposi városházát. Ezt követően vállalkozóként, projektmenedzserként tevékenykedett. A 2020-as parlamenti választásokon az Oľano párt színeiben indult, és mandátumot szerzett a szlovák országgyűlésben.

Sohajda Péter – Királyhelmecen született és itt is végezte középfokú tanulmányait a helyi szakközépiskolában. Lemezlovasként nagy sikereket ért el szűkebb és tágabb régiójában. Zenei pályafutása alatt a szlovák és magyar kiválóságokon kívül többek között olyan világsztárokkal is együtt pörgette a lemezt, mint Dj Tiesto, Carl Cox vagy Jeff Mills. Szlovákián és Magyarországon kívül az Egyesült Királyságban is már fellépett. A közéletben is aktív, számos kulturális eseménynek a szervezője. A Lorántffy Zsuzsanna polgári társulásban fejt ki civil tevékenységet. 2019-ben az Új Egység Mozgalom keleti régióért felelős alelnökévé is megválasztották.

A műsort szerkesztette, és az élő beszélgetést ezúttal is vezeti: Samu István, társadalomkutató.

Varga Dávid

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb