A hévége folyamán január 23-án (szombat) és január 24-én (vasárnap) Gútán is sor kerül a COVID-19 járvány tesztelésére.
Városunk területén az alábbi táblázat alapján 5 helyen, 7 mintavételi ponton végzik a tesztelést reggel 9 órától 17 óráig. Minden gútai polgár megtalálja a táblázat szerint, hogy hol jelentkezhet a tesztelésre. Az utcák szerinti napi beosztás ajánlott, annak érdekében hogy ne alakuljanak kis hosszú sorok a tesztelőállomásokon.
A polgármester és a hivatal is felhívta a figyelmet a 2 méteres távolság betartására.
Továbbá megtudtuk, hogy a kijelölt helyeken tiszta, fertőtlenített környezetben szakemberek, egészségügyi dolgozók végzik el a mintavételt, aminek eredményét kb. 20 perc után kézhez kapják a helyszínen. Fontos tudnivaló és ezért kérünk mindenkit, hogy személyazonossági igazolványt vigyenek magukkal az azonosításhoz, gyermekek esetében az egészségbiztosító-kártyáját. A polgármester Horváth Árpád felhívta a figyelmet, hogy nincs lehetőség kihívni családi házakhoz az egészségügyi csoportot, csakis a kijelölt helyeken végzik a tesztelést.
forrás: kolarovo.sk