Esemény

Munka, Alázat, Gúta – Kárpáty Ernő polgármesterjelölt bemutatta a támogatói csapatát

Talán nem is lehetett volna a Hajómalomnál autentikusabb helyen megrendeznie Kárpáty Ernőnek, Gúta egyik polgármesterjelöltjének az őt támogató személyek, a kabinetje bemutatóját, hiszen ez nem csak a város közkedvelt természetközeli, zöldövezetei része, de a jelenleg képviselőként tevékenykedő férfi sikereinek színhelye is. Ki ne tudná a városunkban, hogy ezen a helyen rendezik meg hosszú évek óta a DGS Dögös Sprint jótékonysági futóversenyt, illetve Csallóköz legnépszerűbb kulturális eseményét, a Hajómalom Fesztivált, melyekben Ernő jelentős szerepet vállal.

Kárpáty Ernő

Emiatt is gondolta úgy városunk számos közéleti szereplője, hogy új embernek kell állnia Gúta élére és erre a posztra Kárpáty Ernőt tartották, tarják a legmegfelelőbbnek, aki el is fogadta ezt a feladatot, ezt a küldetést. A polgármesterjelölt egy könnyed, beszélgetős, közéleti és egyben családi eseményre hívta meg azokat, akik kíváncsiak voltak rá, hogy szerinte milyen irányba kell terelni a települése jövőjét. Július 15-én délután a Hajómalomnál mintegy tizenegy személy fejezte ki, hogy miért is tették le a voksukat Ernő mellett és miért gondolják úgy, hogy ez az ember tudná a legjobban szolgálni a gútaiakat.

Azt hiszem, hogy sokan ismerjük ezt a fiatalembert, akinek a legjobb tulajdonsága az, hogy amit elvállal, azt mindig teljesíti. Ennél jobb ajánlólevél nem kell egy polgármesterjelöltnek, aki képviselőként már évek óta szívvel-lélekkel dolgozik városáért

– mondta Németh Iveta, hivatalvezető, a Gútai Magyar Asszonyok Ligájának elnöke.

Németh Iveta

Sokszínű egység a mi csapatunk, sokféle szakmából jöttünk, sokfélék vagyunk, de ahogy a jelmondatunk is benne van, mi dolgozni szeretnénk

– fejezte ki gondolatait a Samu István, társadalomismeret és történelemtanár, kulturális antropológus, sporttoló.

Samu István

– Azt hiszen mindent elmond, hogy most azzal az emberrel (Németh Iveta) vagyok egy csapat, akivel néhány éve egymással szemben indultam a polgármesteri székért, de rájöttünk, hogy együtt, közösen tudunk igazán tenni a városunkért, úgy, ha Ernőt támogatjuk

– fejtette ki Forró Tibor, informatikus, menedzser.

Forró Tibor

Nagyon örültem és egyben megtiszteltetésnek vettem, amikor Ernő felkért, hogy legyek a csapatának tagja, ismerve őt tudom, hogy küzdeni fog, hogy elérjük a közös céljainkat és sikeresek legyünk

– fogalmazott Szőköl István, egyetemi docens, oktatásügyi szakember.

Szőköl István

Mindig is a közösségünk, a város lakóinak érdekeit néztem, nekem csak az számít, hogy a gútaiak jobb helyen élhessenek, ezt most a legjobban Ernő vezetésével tudjuk elérni

– értékelt Ferencz László, képviselő, építészmérnök.

Ferencz László

A csapat tagjai még:

Angyal Béla, önkormányzati képviselő,néprajzkutató, történész

Balogh Árpád, vám és pénzügyőrség referense, sportszervező

Forgács Attila, önkormányzati képviselő, producer

Kertai Krisztián, IT szakember, vállalkozó

Pelikán Andrea, közgazdász, vállalkozó

Tóth Péter, agrármérnök

Fotók: Tóth Tamás

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb