EseményGazdaságHírekRégió

Ezt is elintézték! – Évtizedek után sikerült rendezni a Dögös tulajdonviszonyait, jöhetnek a fejlesztések

Városunk kincse a Dögös és környéke, mely az elmúlt évtizedek alatt semmilyen fejlesztésen, modernizáláson nem ment át, köszönhetően annak rendezetlen tulajdonviszonyai miatt. Azonban köszönhetően Gúta városvezetésének ezt is sikerült elrendezni, így már nincs akadálya a területfejlesztésnek.

Aki egyszer Gútára látogat, a Hajómalmot biztosan megtekinti, amihez a fahídon keresztül jut el és ha már arra jár szívesen sétál egyet a Dögösben. Városunknak ebben a kiaknázatlan kincsesbányájában hosszú ideje lényegében egy kapavonásnyi változás, fejlesztés nem történt, pedig gazdasági, turisztikai, egészségügyi, illetve szociális szempontból is fontos volna. A békavár, a malom környéke nem csak a gútai emberek számára kínálna alternatívát számos programhoz, eseményhez, magának a városunknak is egy kitörési pont. Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk azokat a terveket, fejlesztéseket, melyeket a Dögösben szeretne végrehajtani a városvezetés, amihez azonban szükség volt a terület tulajdonviszonyainak rendezésére, ami egy hosszú tárgyalássorozat eredményeként sikerült. Kárpáty Ernő alpolgármester avatott be minket a sikeresen zárult megállapodás részleteibe.

A terv része a meglévő épületek modernizációja, vendéglátó és közösségi terek létrehozása

Megtörtént a város történelmének legnagyobb telekcseréje Gúta Város Önkormányzata és a helyi mezőgazdasági szövetkezett között. Ezzel a Dögös és annak környéke Gúta önkormányzatának tulajdonába került, erről a szerződést aláírtuk. Fontos tudni, hogy ez az alapfeltétele annak, hogy bármilyen pályázatot egyáltalán beadhassunk, támogatást igényelhessünk, amivel a területet fejlesztenénk.

– fejtette ki az alpolgármester, aki arról is beszélt, hogy nem mellesleg az ehhez szükséges projektdokumentációt már elkészítették. Arról is tájékoztatta lapunkat Kárpáty Ernő, hogy a Dögösben a meglévő épületek felújítanák, modernizálnák, illetve vendéglátó és közösségi tereket hoznának létre. Mindemellett olyan a területen lévő fejlesztési elképzelésekről is beszámolt az alpolgármester, mint a Békavár rekonstrukciója, a tanösvény kibővítése, valamint egy kilátó felépítése, és végül, de nem utolsó sorban egy hajóház is szerepel a tervekben és természetesen a közvilágítás kiépítése is.

A Békavár rekonstrukciója is a fejlesztés része

Ezekkel a fejlesztésekkel nem csak a gútai embereknek, családoknak kínálnánk alternatívát kirándulásokhoz, kikapcsolódáshoz, kulturált körülmények közötti szórakozáshoz, hanem turistákat is ide tudnák csalogatni, akik akár egy csónakkirándulás keretében is felkereshetik Gútát

– összegezte Kárpáty Ernő, aki abba is beavatta a Gútai Újságot, hogy más, a városnak stratégiailag fontos területeiről is tárgyalnak a szövetkezettel, melyek közül az egyikről már érdemleges megegyezésre is jutottak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb