EseményHírekRégióSportVárosi legendák

Fél évszázados évfordulót ünnepeltek a gútai judosok

A magyar és a japán nagykövet is városunkba látogatott, hogy az egyik helyi hírességet köszöntse az 50. születésnapján. Ez pedig nem más, mint az Európa szerte ismert városi judo klubunk.

Vélhetően a legmerészebb álmában sem gondolta volna Madari Béla, hogy ilyen sikeres, ekkora taglétszámú, illetve ennyire elismert sportegyesület lesz a kezdeményezéséből, amikor azzal a merész gondolattal állt elő, hogy egy addig lényegében teljesen ismeretlen sportot, harcművészetet meghonosít Gútán. Azt, hogy ebből az ötletből egy műhely, egy dojo, egy családias klub, illetve egy szakmai és emberi értékeket adó sportpedagógiai fogalom válik talán senki sem sejtette. A szakosztályként induló, majd független klubként működő egyesület, ami napjainkra az óvodásoktól egészen a családapákig és anyákig minden korosztályt foglalkoztat jeles jubileumhoz ért, amit ennek megfelelően igyekezett is méltó módon megünnepelni.

A judos ünnep alkalmából Gútára látogatott a japán nagykövet, J.E. Yasuhiro Kawakami és J.E. Dr. Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete. Az illusztris vendégeket településünk polgármestere Halász Béla és alpolgármestere a városházán fogadta, majd megtekintették a Hajómalmot, illetve részt vettek a judo klub születésnapi ünnepségén.

A japán nagykövet, J.E. Yasuhiro Kawakami és J.E. Dr. Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete a Malmot is megtekintette Fotó: Tóth Tamás

Óriási öröm, hogy ilyen tiszteletreméltó személyek látogattak el városunkba, akiknek megmutathattuk Gúta szépségeit és értékeit. Az, hogy ezt egy olyan alkalmából tehettük, melyhez személyes kötődésem is van, hiszen gyermekoromtól a judo klub tagja vagyok, jelenleg pedig az elnöke valóságos csoda.

– fogalmazott Kárpáty Ernő alpolgármester és Gútai Judo Klub elnöke.

A különleges évfordulós megemlékezésen számos személyt díjaztak a klubért végzett odaadó és eredményes munkájáért, legyen szó még most is aktív sportolóról, edzőről, illetve elnökségi tagokról, judo szülőkről. A fél évszázados ünnepségre egy különleges kiadványt készített a klub, egy olyan képeskönyvet, ami az egyesület ötven évét foglalja össze a kezdetektől napjainkig, minden fontos történéssel, eredménnyel és azokkal a személyekkel a fókuszban, akik nélkül a klub nem gyújthatta volna meg a képzeletbeli születésnapi tortáját.

Talán mindennél fontosabb, hogy a klubunkban nagy hangsúlyt fektettünk a gyerekek erkölcsi nevelésére, ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy az elmúlt ötven évben aktívan részt vettünk a gútai fiatalság formálásában és a helyi sportélet és közélet meghatározó tényezőjévé váltunk.

– jegyzete meg az egyesület vezetője ünnepi beszédében.

A nagykövetek és az 50 éves klub díjazottjai a jubileumi ünnepségen Fotó: Tóth Tamás

Az ünnepség ezután díszvacsorával folytatódott, ami a szórakozás, a mulatozás, a buli követett, ahol a tatami után a táncparketten mutatták meg a résztvevők a ritmusérzéküket.

Ezúton is gratulálunk a csodálatos jubileumhoz, és sok sikert kívánunk a következő ötven évhez!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb