HírekKultúraRégióVárosi legendák

„Bíztam abban, hogy az emberek szeretni fogják” – Gútai lány a Pressburg készítői között

Egyre sikeresebb az első szlovákiai magyar sorozat a Pressburg, melynek nem csak a producere gútai, de a stáb egyik meghatározó tagja is városunk szülötte. A filmtörténeti széria scriptesével, Finta Viktóriával beszélgettünk.

Túlzás nélkül állítható, hogy a Pressburg berobbant televízióba és nemcsak a legnézettebb sorozatok közé lépett fel, de neves Serial Killer csehországi filmfesztiválra is meghívót kapott. Arról már korábban is hírt adtunk, hogy a széria producere, Forgács Attila gútai és több jelenetet is városunk környékén vettek fel. Azonban a friss diplomás dramaturg, Finta Viktóriára is büszkék lehetünk, aki menet közben szállt be a Pressburg stábjába és végezte a scriptes munkakört.

Finta Viktória és Molnár Csaba író és rendező

A semmiből egyszer csak megszólalt a telefonom és Csikmák Kati iskolatársnőm kérdezte, hogy mennyire érek rá, mert volna itt egy munka. Tudtam, hogy készül a Pressburg sorozat, de nem is sejtettem, hogy részese leszek

– idézte fel a története kezdetét a fiatal lány, aki arról is beszélt, hogy 28. forgatási napon csatlakozott az addigra már összeszokott csapathoz. Ám a soknyelvű közeg megszokott volt neki, mert a valóság, amiben a szlovákiai magyarok élnek, azt nagyban tükrözte a forgatásbeli „bábeli zűrzavart”

Ennyi tehetséges, remek szakember között sokat tanulhat az ember és ez engem nagyon motivált, miközben a lehető legjobban akartam végezni a rám bízott feladatot, ami nagy fokú odafigyelést, precizitást, nem utolsósorban jó memóriát is igényelt.

– fogalmazott Viktória, aki arról is mesélt a lapunknak, hogy a Gúta környéki forgatások különös örömmel töltötték el.

A gútai Finta Viktória Csuja Imre színművész mellett

Nagyszigeten forgattunk, ami plusz élményt jelentett, főleg amikor a kollégák körülnéztek a városunkban és a Dögös, illetve a Malom és környéke szépségeiről áradoztak. Ilyenkor jön rá igazán az ember, hogy milyen csodálatos helyen is lakik, amit hajlamos elfelejteni.

– fejtette ki a gútai tehetség, aki azt is megosztotta velünk, hogy nagyon örül és rendkívül büszke a sorozat sikerére, ami őt meglepte.

Tudtam, hogy olyat csinálunk, ami újszerű, és bíztam abban, hogy az emberek szeretni fogják és nyitottak lesznek rá, különösen a szlovák nézők, hisz a sorozat így tud csak párbeszédet létrehozni az emberek között.

– mondta mosollyal az arcán Finta Viktória.

Scriptes:

A filmes stáb azon tagja, aki a kontinuitásért felel jelenetek között és jeleneten belül is. Emellett úgymond a „vágó füle és szeme a forgatáson” Kiemelt feladat egy forgatáson, figyeli, megjegyzi és lejegyzi a felvételek legapróbb részleteit is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb