Interjú

Varga Viktor: Értékrendbeli változásra lenne szükség

A ViVa Trans alapító igazgatója, mindössze 24 éves, azt vallja, nem a legnagyobbnak, hanem a legjobbnak kell lenni a piacon, szabadidejében biliárdozik, sőt Viva Trans 8ball cup néven biliárd versenyt is szervez. 10 évig magas szinten táncolt, több évig tagja volt a szlovák válogatottnak is, támogatója a motoros sportoknak, szerinte „városunknak alapvető változásra van szüksége, ezért is döntöttem úgy, hogy indulok képviselőnek a választásokon. Az én szememben a helloGúta az egyetlen csapat, akik pozitív változást tudnak hozni városunk életébe, dolgoznak, fejlődnek rendszeresen kreatív, egyéni ötletekkel állnak elő.” Varga Viktorral beszélgettünk.

Annyi mindennel foglalkozol, van időd magánéletre is?

Már négy éve vagyok együtt a barátnőmmel Czigle Viktóriával, 3 éve együtt is élünk, egy városi lakásban. Már nagyon régen ismerjük egymást, Vikivel együtt jártunk óvodába, de nem egyszerre mentünk iskolába, ezért megszakadt a barátság, mondhatom: ez olyan első és utolsó szerelem. Én Pozsonyba jártam középiskolába, ott laktam kollégiumban, csak kéthetente jártam haza, amikor ötödikbe jártam középiskolába, akkor kezdtem el udvarolni Vikinek. Van egy bátyám, aki Ausztriában dolgozik, apukámmal együtt vállalkozunk, ő a sólyomszem, felülről figyel és segít, ha kell, tanácsot ad, hogy jobban működjön a vállalkozás és nehogy valamilyen hibát elkövessek. Anyukám pedig háziasszony.

Mit tanultál Pozsonyban?

Pozsonyba hotelakadémiára jártam, ezt sokan összetévesztik a pincér-szakács szakkal, de nem ugyanaz, ez egy ötéves iskola, ahol hotel menedzsmentet tanítanak, tehát felkészít egy szálloda vezetésére, természetesen volt gyakorlati része is, pincérkedtünk és főztünk mi is.

Akik ismernek, tudják, nem dolgoztál sosem a szakmádban.

Az iskola befejezése után hazaköltöztem, hiányzott Gúta. Ez a szakma nagyon szép, meg érdekes is, de az a baj, hogy itt Szlovákiában nehéz vele érvényesülni, ez igazából egy magasabb szintű szolgáltatás, ha a tanultakat szerettem volna hasznosítani, külföldre kellett volna költöznöm, ott kéne dolgoznom, én nem nagyon szerettem volna elhagyni a családom, a városom. Gútán nagyon sok barátom van, inkább úgy döntöttem, segítek édesapámnak a vállalkozásban, ahogy befejeztem az iskolát, elkezdtem apuval vállalkozni. Apunak már voltak régen is furgonjai, amivel a zöldséget fuvaroztatta, viszont szezon után kihasználatlanul álltak az udvarban. Mikor a Beach parádén dolgoztam Kamocsán, megismerkedtem az újvári STIGI TRANS spedícióval foglalkozó cég tulajdonosával, kötöttünk egy szerződést, mint alkalmazott fuvaroztam neki, ők adták a munkát, aputól pedig béreltem a furgont, így kezdődött ez a vállalkozás. Két évig saját furgonnal jártam Európát, sikerült összegyűjtenem annyi pénzt, hogy megvehettem az első autót, később a másodikat, harmadikat, most rendeltem 7 autót, azzal együtt már 23 kocsink lesz.

A Viva Trans elképzelése nem az, hogy a legnagyobb, hanem hogy a legjobb legyen a piacon. Jelenleg van 2 speditőrünk, 1 üzletkötőnk, 1 közgazdászunk és 25 sofőrünk.

Ilyen fiatalon ennyi embernek munkát adni és irányítani őket nem túl nagy felelősség? A vállalkozás kiépítésénél mi volt a legnehezebb?

Amikor még csak 3 autónk volt, a furgonokra adott napra mindig munka kellett, nem tudtam előre tervezni, nem tudtam új ügyfelekkel, partnerekkel találkozni, nem tudtam elmenni tárgyalni, szerződéseket kötni, mert az volt a napi programom, hogy munkát szerezzek a sofőröknek, nekik se kelljen két napig egy helyben állni, mert ha nincs fuvar, nincs munka és pénz sincs. Meg kellett találni az arany középutat, hogy előre tervezzek, két-három napra, hogy el tudjak menni új partnerekkel tárgyalni. Ma már két speditőr látja el az autókat fuvarral, jönnek új üzletkötők a cégbe. Nagy felelősség, de bízom a munkatársaimban, és így könnyebb az együttműködés is. A ViVa Trans 2016. április másodikán alakult vállalkozás, jövőre szeretnénk átalakítani kft-vé.

Merre járnak az autók?

Néhány autónk csak belföldön jár, adott körfuvart, a többségük azonban külföldre jár, két hetes turnusokkal. 3,5 tonna fölött spedícióval oldjuk meg a vevőinknek az igényeit, nekünk nem gond, ha nem tudjuk saját autóval fuvaroztatni a megrendelést, sok partnerünk van, a 7,5 tonnástól a 24 vagy 48 tonnás nagy kamionig. De a spedíciónk foglalkozik Tájfölddel, Amerikával is, és Angliával is, ami ugyan Európa része, de hajón-kompon kell utaztatni az árut.

Szabadidődben szeretsz biliárdozni, és mondjuk így szellemi atyja vagy a ViVa Trans 8ball cup versenynek.

Ez egy amatőr biliárd verseny. A bátyámmal nagyon szerettünk már kiskorunktól biliárdozni. Tudjuk, Gúta valamikor nagyon jól állt a biliárd terén, ami a sportot illeti, többszörös szlovák bajnok volt Gúta csapata, extra ligát játszottak. De ez a csapat megszűnt, mivel a tagjai családot alapítottak, külföldre mentek dolgozni, azóta a billiárd sportként leépülőben van. Azt vettem észre, hogy nagyon sok fiatal próbál biliárdozni, most a Palace Billiárd Klubba járunk, mert máshol nincs rá tér. Arra gondoltam, hogy próbáljunk meg lehetőséget adni ezeknek a fiataloknak, próbáljuk egy kicsit megfogni őket ennek a sportnak, csináljunk biliárd versenyt. Először csak gútaiak, 5-6-7-en voltunk rajta. Már a tizenötödik billiárd versenyt fogjuk szervezni, minden hónap utolsó vasárnapján tartjuk meg. Pénz nyeremény nincsen, a nyertesek viszont kapnak egy szép kupát. Büszke vagyok rá, hogy a szlovákiai snooker bajnok is szívesen eljön, és nézi a fiatal tehetségeket, beszáll a játékba, próbál jó tanácsokat adni, hogyan kerekedjünk fölül az adott helyzeteken, természetesen, ha jön ő a nyertes. A komáromi Köles Balázsról van szó, egyébként. De járnak Szencről, Pozsonyból, Nyitráról, Besztercebányáról. Tehát bátran mondhatom, nemcsak a gútai közösség jár a versenyekre, hanem lassan összegyűlnek egész Szlovákia biliárdosai, átlagban 10-16 résztvevő van egy ilyen versenyen.

  

Szívügyednek tekinted egy moto3 versenyző karrierjét is.

Kiskoromtól nagyon szeretem a motorsportot. Kacko Viktor egy tehetséges motoros. Gútán ez a sport nem népsport, pályamotorozásról van szó. Kacko Viktor idén indult az Alpe Adria Cupon, a Slovakia Ringen, Dióspatonyban, és Magyarországon a Pannonia Ringen és a Hungaroringen. Idén egy új kategóriára ült föl, azelőtt 125 köbcentiméteres motorral versenyzett, idén pedig egy 300 köbcentiméteres Yamahán. Ez már egy nagyobb és nehezebb motor, a versenyzőknek ilyenkor sokat kell változtatni a vezetési stílusán, meg kell szokni azt a motort. Eredményeket csak jövőre várunk, az ideit tesztszezonnak tekintjük, a motor alapfelszerelését átalakítottuk a Viktor igényeihez. Idén megtanulta, hogyan kell gyorsan szedni a kanyart, gyorsan kimenni a kanyarból, hogyan tudja az előtte lévőt jobban megelőzni, mikor mennyire tudja meghúzni a gázt, és jövőre megpróbáljuk elnyerni a szlovák bajnoki címet, ez egy versenysorozat. A Kacko Viktor támogatása nemcsak nekem szívügyem, nemcsak a VIVA Trans szponzorálja, hanem a helloGúta is. Ez egy nagyon drága sport, már a motor is drága, az utazás, a nevezési díj, a benzin, a gumi, a javítás. Jó lenne szép helyezést elérni az Alpe Adria Cupon, 3 versenypályán szerveznek moto3 versenyt, a Pannonia Ringen – Sárvár mellett, a Slovakia Ringen és a Hungaroringen vannak a versenyek

Milyen elképzeléseid vannak a jövőre nézve?

Sokan kérdezik, miért indulok képviselőnek, ez egy spontán ötlet volt, mivel mindig is tudtam, hogy halad lassacskán előre Gúta, de ha összehasonlítom a környék kis faluival, akkor a falvak gyorsabban fejlődnek és épülnek mint Gúta. Akkor döntöttem el, hogy képviselő szeretnék lenni, mikor rákapcsoltam a GútaTV-re egy önkormányzati ülésre és láttam, hogy 5 perc alatt szétosztottak 35 ezer eurót, olyan dolgokra, ami szerintem felesleges.

A héten is megkeresett egy focicsapat, nincsenek mezeik, a sportcsarnok teteje is felújításra vár, hiába lesznek jó sportolóink, ha nem lesznek meg a körülmények, hogy nyugodtan játszhassanak. Értékrendbeli változásra lenne szüksége a városnak, új arcokkal, dinamikus vezetőre van szüksége Gútának, hiszek benne, hogy Forró Tibor barátomnak sikerül megvalósítania a terveit.

'Fel a tetejéhez' gomb