FelhívásHírek

Intézkedések Gútán a koronavírus miatt

A központi intézkedések mellett Gútán is bevezették a szükséges intézkedések a koronavírus megelőzésére. Horváth Árpád sajtótájékoztatón elmondta: pánikra nincs ok, de mindenkit óvatosságra intenek.

A városi rendezvények elmaradnak, így nem tartják meg a március 15-iki megemlékezést és a pedagógus napot sem. – mondta Koczkás Beáta, alpolgármester. A sporteseményeket illetően a Gúta Service lezárja a sportcsarnok nézőterét, a foci meccsekről a Szlovák futball szövetségnek kell döntenie.

A Városi Művelődési Központban semmilyen rendezvényt nem tartanak meg, a civil és sportszervezeteket arra kérik, fontolják meg, megtartják-e a rendezvényeket. A vállalkozásokat is arra kérik, gondolják meg, milyen lépéseket tesznek a megelőzés miatt. – emelte ki Horváth Árpád.

Horváth Árpád elmondta, a városi tanács, a COVID-19 vírus megfékezéséig rendszeresen találkozik, dr Viola Miklós és dr Papáčková Ildikó tájékoztatása szerint, megyénkben még nincs koronavírusos megbetegedés, ezért az oktatási intézményeket nem zárják be, de javasolják az iskolák, óvodák többszöri fertőtlenítését. Az osztályokba meleg víz biztosítása és fertőtlenítő szappan használatát ajánlják, valamint törölköző helyett a papírtörlő használatát.

Még március 6-án megtörtént a szociális intézményekben a látogatási tilalom bevezetése, tehát az idősek otthonában lakókat nem látogathatják meg a hozzátartozóik, hiszen az ott élők a legveszélyeztetettebb korosztály. – emelte ki Finta Zoltán, hivatalvezető.

A Hosszú utcában található Nyugdíjasklub meghatározatlan ideig zárva lesz, nem tartják meg a délutáni foglalkozásokat sem. Horváth Árpád arra kéri az iskolákat, civil szervezeteket, a város lakosságát, lehetőség szerint sehova ne utazzanak el.

A városi hivatal teljes munkaidőben dolgozik, de kérik az ügyfeleket, hogy intézni valóikat telefonon vagy e-mailben végezzék. Ha nagyon szükséges személyesen, akkor azt az előcsarnokban lévő információs pultbál tegyék meg.

Amennyiben valaki mégis úgy gondolja megbetegedett, elkapta a koronavírust, ne látogasson el a rendelőbe, telefonon lépjen kapcsolatba körzeti orvosával, vagy jelentkezzen a Szlovák Közegészségügyi Hivatal elérhetőségén:  0917 222 682, [email protected].

 

FOTO: facebook Ministerstvo zdravotníctva Slovenskej republiky

'Fel a tetejéhez' gomb