KözigazgatásSport

FRISS: Az önkormányzat jóváhagyta a 2018. évi sporttámogatásokat

A mai nap folyamán tárgyalta az önkormányzat a kulturális, illetve sportszervezetek részére szétosztandó támogatások jóváhagyását. A sporttámogatásokra pályázó egyesületek január 31.-ig adhatták be kérvényeiket. A pályázó kluboknak és civil szervezeteknek a pénzösszeg megszerzéséhez a 18/2016 számú általános érvényű  rendeleteben megfogalmazott feltételeknek is meg kell felelniük. Idén, úgy mint tavaly, 17 klub illetve szervezet nyújtotta be igényét a városi támogatásra. 

Gúta Város Önkormányzatának képviselő-testülete a 2018-as évre jóváhagyott költségvetés alapján 69 950 Eurót biztosított a városi sportegyesületek támogatására. Az összeget a  fent említett rendelet határozza meg, a város előző évi folyó bevételének 1,5% magasságában. Az összeg sportegyesületek közti elosztását a mai (február 12.-én) önkormányzati ülésen hagyták jóvá városunk képviselői.

A képviselő-testület  a Gúta Város Önkormányzata mellett működő Sport és Ifjúságnevelési Bizottság javaslatát hagyta jóvá, melyet a bizottság elnöke Kárpáty Ernő ismertetett a képviselőkkel.

A város által szervezett sportrendezvényekre összesen 1600 EUR-t hagyott jóvá a testület.

Kárpáty Ernő kérésünkre így értékelte az  idei támogatásokat: Nagyon örülök hogy idén is több pénz jutott a gútai sportra. Bízom benne, hogy jövőre is hasonló jó hírről számolhatunk be. Természetesen ehhez szükséges, hogy a város gazdasági mutatói továbbra is pozitív irányba mozduljanak el.  Tudom, hogy ez a  69 950 EURO  töredéke annak, amire szüksége lenne a kluboknak, de úgy gondolom így is jelentős mértékben tudjuk támogatni a rendezvényeiket és működésüket.  Nagyon aktív és sikeres sportegyesületeink vannak Gútán, remélem ez a némi plusz pénz segít nekik az előrelépésben.

2017-ben 65 762 € került szétosztásra 17 pályázó sportklub részére, 2016-ban ez az összeg 60 480 € volt. Ebből is látható, hogy a városi kasszába befolyó pénzösszegek szerencsére növekedő tendenciát mutatnak, így a pályázók is több pénzhez juthatnak. Bízunk benne, hogy az egyesületek is pozitívan értékelik a támogatások elosztását és elősegíti őket a 2018.-as terveik megvalósításában.

Kárpáty Ernő tavalyi bejegyzését a témában itt olvashatják.

Forrás: Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb