Interjú

KUCSORA ZSOLT: Mindig van hova fejlődni

Az emberek nagy részét az autójáról és az autó gumiabroncsáról ismeri. Fontos kérdés számára a környezetvédelem, azt vallja, mindig vannak kihívások, mindig van hova fejlődni. Évek óta támogatója és résztvevője a helloGúta ökonapjának, amelyet tavasszal szerveznek meg. Kucsora Zsoltot kérdeztük.

A város nagy része a vállalkozásod miatt ismer, gumiabroncsokkal foglalkozol. Hogy indult a vállalkozás? Miért éppen a gumiabroncsok?

Én mechanikai ember vagyok, mindig is szerettem szerelni, valamikor autószereléssel foglalkoztam, katonaság után sofőrként dolgoztam. Később rájöttem, nem annyira nekem való, hogy mindig úton legyek. Mivel az életemhez mindig a szerelés, az autók álltak közel, arra gondoltam, meg kéne próbálni gumiabroncsokkal foglalkozni, az más, mint az autószerelés, de mégis összefügg vele. 2000-ben kezdtem el a vállalkozást, ebben láttam jövőt. Eredetileg a DP udvaron béreltem helyet, később kezdtem építeni azt, ahol most működik a műhely, a focipályával szemben, 2002 tavaszától vagyunk a jelenlegi helyünkön.

Hány alkalmazottal dolgozol?

Jelenleg rajtam kívül 4 alkalmazottam van. Többnyire magam dolgoztam 2008-ig, akkor jött egy ötlet, hogy az internet terjedésével meg kéne próbálni egy internetes üzletet csinálni, jelenleg akkora mennyiséget adunk el, hogy közvetlenül a gyártótól is tudok vásárolni, a gyártónak is megéri velünk kapcsolatban lenni, így jobb áron tudom adni a gumikat.

Tanácsot is adtok, ha valaki megkérdezi, milyen gumit ajánlasz, ha csak városban használja az autókat, vagy sztrádán, akkor mi a jobb?

Természetesen, már van 18 éves tapasztalatom. Fontosnak tartom, hogy részt vegyek én is a munkában, a partnerekkel tárgyalok, üzletkötőkkel én beszélek, ha tesztelés van, én megyek, tehát tudom, mik az újdonságok, az a fajta gumi miért jó, mire mit ajánlanak a gyártók, és ahhoz hogy a vevőt meg tudjam tartani a tapasztalatokat, tanácsokat el kell mondanom, ez a bizalom alapja eladó és vevő között. Van 3 srác, aki szerel, van irodai munkára is ember, foglalkozhatnék mással, de ez az enyém, ezt én álmodtam meg, építettem fel, és fontos hogy jól működjön.

Mi történik az öreg gumival?

A törvényből kifolyólag létezik egy non-profit szervezet, ami gondoskodik a gumi begyűjtéséről és újrahasznosításáról. Szétválogatják belőle, amit újra lehet használni, ilyen a vas, a szilon, a gumi, a lényeg, hogy minimális szemét keletkezzen belőle. A gumirészből készülnek a gumi lábtörlők, az új vasúti átjáróknál a gumibetétek, préselnek belőle betétet, amit a játszótereken is használnak a talajra, egy nagy részét Ausztriába viszik el, mivel náluk beledarálják az aszfaltba, Szlovákiában sajnos nem használják ezt a technológiát, mert drága.

Miért más az olyan aszfalt, amibe darálnak gumit?

A gumi rugalmas anyag, és tömítő anyag, télen mikor pórusok vannak az aszfalton, belefolyik a víz, megfagy és utána keletkeznek a kátyúk, ha Szlovákiában is használnák ezt a technológiát, akkor nem lenne annyi szétfagyott út, csak, sajnos drága a technológia.

Mostanában „divat” az újrahasznosítás, a környezet védelme.

A hellóGúta minden évben megszervezi az ökonapot, idén kb.100 ember vett részt rajta, a Gúta környéki erdőből 2 tonna szemetet szedtek össze az önkéntesek, ez a program az egyik szívügyem. Sajnálatos dolog, hogy 20 autógumit is találtak eldobva az erdőben. Azzal is támogatom a programot, hogy az autómat tudják használni a szemét elszállítására, illetve az autógumikat nálunk a cégben le lehet rakni, hogy onnét az illetékesek továbbszállítsák, újrahasznosításra. A gyerekeim miatt is fontos a környezetünk védelme, nem mindegy hol nőnek fel. Egyébként felajánlottam a segítségemet a tavaszi nagytakarítás idejére is. Próbáltam egyezkedni az város vezetésével, hogy a városban a házak elől szedjék össze a gumit is, és nyugodtan hozzák el hozzám, de nem sikerült megegyeznünk. Bízok benne, hogy ez megoldódik a közeljövőben.

Említetted a családot, mesélj róluk.

Egyszer már voltam nős, elváltam, az első feleségemtől született a Vivi, aki most 16 éves. Az élettársammal, Marcelával, van egy közös gyermekünk, Krisztián 9 éves, és október 8-ára várjuk a család legújabb tagját, egy kislányt, akit már nagyon várunk.

Tervek a jövőre nézve?

Mi a szlovákiai gumi eladás 1,5 százalékát töltjük ki. Jelenleg behatároltak a lehetőségeink, mert 6000-6500 gumival tudjuk megkezdeni a szezont, akkora a raktárunk kapacitása, és ez nagyon kevés, az eladás nagy része 3-3 hónap, most fog beindulni egy nagy hullám, a másik pedig tavasszal van. Most stagnálunk, mert nincs helyünk, eddig gond volt a munkaerő is, kevés volt az alkalmazottak száma, most már ezt a problémát kiküszöböltük, mert három nagyon ügyes srác dolgozik, akikre számíthatok. Partnereim szerint az adottságainkhoz képest kiemelkedő teljesítménynek számít ez is. De mindig van hova fejlődni és szeretnénk is fejleszteni.

A Yokohama, akiknek az országban 5-6-an áruljuk csak a termékeit, velük direkt kapcsolatban vagyunk, és mivel mi egyenesen a gyártótól vesszük az árut, árelőnyöm van, nincs benne kereskedő, nincs benne európai képviselet. Van benne rizikó is, mert februárban rendeltem meg azt a téli gumit, amit most hoztak meg augusztus végén, előre kell gondolkodnom, mire lesz szükség fél év múlva. 18 év tapasztalatával körülbelül ki tudom számolni, hogy mire lesz a nagyobb kereslet.

Milyen hobbid van?

Valamikor sokat motoroztam, de ezt mondjuk így, kinőttem, később, mikor volt időm a horgászat, gyerekkoromban is a motorozás és a horgászat, de azért vagyok nagy bajban a hobbykkal, mert nincs rá időm, de őszintén: inkább töltöm az időmet a családommal, mint egyedül motorozzak, vagy horgásszak. Mindig is érdekelt a közélet és a helyi politika.

Mit szeretnél kipróbálni?

Egyszer szeretnék majd eljutni az Indiai-óceánra, egyébként évenként minimum 3-4 szer utazok, igaz, ezek szolgálati utak. Szeretném kipróbálni magam, mint városi képviselő. Közelről ismerem a gútaiakat. Azt gondolom, nagyban tudnám segíteni a testület munkáját azzal a vállalkozói tapasztalatommal, amit  egy 18 éves múltú folyamatosan fejlődő cég felépítése adhat.

'Fel a tetejéhez' gomb