A gútai fánkoslány
A farsang már ugyan véget ért, de engedjék meg, hogy megosztjuk Önökkel Havetta Angelika, a gútai fánkoslány történetét. A cikk eredetileg az ujno.sk oldalon jelent meg
Farsang és fánk kéz a kézben járnak. Fánk persze van sokféle – mi most nem is a hagyományos csörögefánkról fogunk írni, hanem az amerikai fánkról és Havetta Angelikáról, aki a „donut” szerelmese.
Az amerikai fánkot állítólag a hollandok vitték be Amerikába, vagyis elsőképp New Yorkba, mely várost akkor még Új-Amszterdamnak hívták. Akkoriban a fánkoknak még nem volt karika alakjuk, inkább csak tésztagolyók voltak, melyeket disznózsírban sütöttek ki. Hanson Gregory írta, hogy ő találta fel a karikát 1847-ben, mikor 16 évesen egy hajón dolgozott, és megelégelte, hogy nem sül ki a fánkja rendesen.
Nosza, kiszúrta egy borstartóval a közepét, és a technikára megtanította az édesanyját is. Ebből mára gasztrotörténelem lett. Állítólag a mami hívta először doughnutnak a végeredményt. A legnépszerűbb sztereotípia pedig azt mondja, hogy az amerikai rendőrök mindig fánkot esznek. Állítólag az ötvenes években a fánksütödék voltak a legkésőbbig nyitva, így az éjszakai műszakban dolgozó rendőrök itt pihentek meg, étkeztek és telefonáltak.
Ooh la la!
Gútáról származik, de a fél életét Budapesten töltötte. Művészetet és divatot tanult, majd a szakmájában dolgozott. Négy éve hazatért – és egy vargabetűt tett a fánksütés irányába. Havetta Angelika (30) Ooh la la creative bakery amerikai fánkjaival betört az édességpiacra.
– Az alapiskolát követően Budapestre kerültem egy művészeti középiskolába, ahol dekoratőr és grafika szakon érettségiztem – kezdi a beszélgetést Angelika. – Ezután divattervezést és stílustanácsadást tanultam, és elhelyezkedtem a szakmában. Fotózásokon, klip- és reklámforgatásokon dolgoztam stylistként. Én válogattam össze a ruhaszetteket a magazinok divatanyagához és a modellügynökségek portfólióihoz. Emellett kézműveskedtem, fejdíszeket és kiegészítőket készítettem a fotózásokra.
– Miként jött a fánksütés ötlete?
– Mikor hazaköltöztem, mindenképpen valamilyen kreatív munkára vágytam, és kerestem a rendhagyó ötleteket. Mi az, ami még nincs nálunk? A fánk! A 2017-es trend egyik nagy „felfedezettje” ugyanis a fánk volt. Megjelent textillenyomatokon, dekorációkban, még az esküvői desszertasztalon is. Óriási fánkőrület hódított a világban, az amerikai fánk pedig egészen újszerűen hatott – és ezt a divathullámot sikerült meglovagolnom. Ez az édesség nemcsak ízletes, hanem mutatós is. Emellett nagyon jól fotózható, és esztétikusan kombinálható virággal vagy más díszekkel. Miután hazaköltöztem, megalapítottam az Ooh la la creative bakery fánksütödét.
Havetta Angelika
– Akkor ez egy trendi vállalkozás!
– Így van. Azt hittem, hogy a fánk népszerűsége lecseng, de szerencsére nem így történt. Rengeteg az elégedett és visszatérő vendég, a vevőkör egyre bővül. Az évek során az esküvői piac is beindult – az esküvőszervezők és a menyasszonyok rájöttek, milyen jól mutatnak a csini fánkok a desszertasztalon. Az amerikai fánk kelt tésztából készül: kiszaggatom, és forró olajban kisütöm. Ezt követően fehér vagy tejcsokoládéba mártom, és különböző ízű szórásokkal díszítem. Ehhez számtalan cukorkát, kekszet, csokoládédarabkát vagy akár bonbont használok. Korábban kedveltem a citromos cukormázat, és karamellával is kísérleteztem.
– Miért pont a gasztronómiát választottad?
– Mindig szerettünk vendégeket fogadni és finomságokat feltálalni. Az egész család szeret sütni-főzni, a nagypapám pedig egykor pékséget alapított. Így szó szerint a családban maradt a „sütőgén”. A nővérem ugyancsak vendéglátói szakon végzett, és sokáig a szakmában dolgozott. A sütést otthon sajátítottam el, emellett részt vettem egy macaronkészítő tanfolyamon. A fánk mellett sütigolyókat is készítek. Ezeket nem kell sütni. Az alaptésztához különböző gyümölcsöket, kekszeket és más természetes ízeket adagolok. A golyókat csokoládéval vonom be, és tetszőlegesen díszítem. Kerülöm a műízesítőket és a művileg előállított színezőket. A legújabb ízeket DoTerra természetes esszenciális olajjal dúsítottam. A borsmentás esszenciát étcsokoládéval kombináltam, így született meg a jellegzetes After Eight ízvilág.
– A díszítésnél mi a fő szempont?
– Egy esküvő vagy tematikus születésnap esetében mindig az adott téma alapján találom ki a díszítést és színvilágot. A jeles napokra szép ajándék a fánk vagy sütigolyó élő virággal kombinálva. Így az ünnepelt az édesség mellé egy csodaszép virágcsokrot is kap. Igen nagy sikere van nőnapkor, anyák napján, Mikuláskor vagy épp karácsonykor köszönőajándéknak. Meglepett, hogy Valentinra is keresik az édes-illatos ajándékdobozokat. A helyi virágüzlettel, Lisike Flórával színt és formát egyeztetve készítjük el a terveket, a fadobozokat a virágkötőm férje barkácsolja, az elegáns kártyákat pedig az unokatestvérem, Dóra készíti, aki grafikus(@inksroomdesign).
– A járványhelyzetben hogy tudtál helytállni?
– Tavaly a járvány beszúrt egy cezúrát, jócskán közbeszólt. Ahogy sokaknak, úgy a tavalyi év nekem is kihívásokkal teli év volt. Bár azt gondolnánk, hogy az evéssel nem volt gond, hiszen a 2020-as évet szinte mindenki ezzel töltötte – viszont elmaradtak a nagy családi összejövetelek és ünnepek. Elmaradtak a születésnapok, névnapok, évfordulók, számtalan esküvő. Nem látogathatjuk egymást, így kevés a nagyobb volumenű rendelés. A virágüzlet sem dolgozik, így nehéz.
– Hogy látod a jövőt? Bizonyára vannak terveid.
– Szeretek tervezni és haladni a dolgokkal: így bőven vannak terveim. Elkezdtem dolgozni egy saját ruhakollekción. Továbbá szeretném a fotózásokat is folytatni – a nővéremmel, aki egyébként sminkel, saját stúdióról álmodozunk. Szóval kínálatbővítés lesz minden szinten! Csak ez a csúnya vírus tűnjön el, s indulhat újra a szekér.