EseményUtcakép

Szombat óta 2 tonnával kevesebb a szemét Gútán

Szombaton hatodik alkalommal zajlott le a helloGúta Ökonap. A helloGúta polgári társulásnak ezzel a rendezvénnyel amellett, hogy megtisztítja Gúta zöldövezeteit és Vág- partját a szeméttől, az is a célja, hogy felhívja a gútaiak figyelmét a környezetvédelemre és a környezettudatosabb gondolkodásmód fontosságára. Nem először csatlakoztak a szemétszedéshez városunk iskoláinak tanárai és diákjai, hiszen a környezettudatosságra nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni.

Kilenc óra környékere készen állt az önkéntesekből és  diákokból álló közel 70 fős csapat a munkára. Forró Tibor, a helloGúta polgári társulás elnöke által tartott eligazítást követően a csapatok elindultak megszabadítani a környéket a szeméttől. A Malom, Dögös és a Kis-Duna holtágán kívül a Vág- partot is célpontul vették, ahol idén is embertelen körülmények fogadták az önkénteseket. Csak ezen a helyszínen több mint  ötven zsáknyi szemét gyűlt össze. Kettős érzések kavarogtak a résztvevőkben, ugyanis Gúta festői környezeteiben, madárcsicsergésben, szép tavaszi időben tölthették a napot, viszont a kellemes atmoszférát beárnyékolta a szomorú valóság, hogy néhány felelőtlen embertársunk mennyire nem tiszteli a környezetét, az élővilágot és ez általa a Földünket.

Forró Tibor elmondta, sikeresnek értékeli a rendezvényt, viszont itt a “siker” kicsit keserédes, ugyanis ez alatt a több mint 2 tonnányi szemét összeszedését is érti, de sajnos az a szemét nem magától került oda… E kezdeményezés eredményességét nem csak abban látja, hogy több mint egy konténernyi szeméttől lett tisztább Gúta, hanem abban is, hogy a résztvevő önkéntesek e tapasztalatnak köszönhetően környezettudatosabb polgáraivá válnak városunknak. Ez is egy lépés afelé, hogy Gúta még szebb és élhetőbb várossá váljon.

Külön köszönet: a gútai Túzok vadásztársaságnak , Ferencz Zoltánnak, Atechnet vállalatnak és Gúta Városnak, hogy támogatták az eseményt!

Fotó: SylonPhoto

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb