HírekUncategorized @hu

Szerdától nagymértékben enyhítenek a korlátozásokon

Igor Matovič kormányfő a központi válságstáb hétfői ülését követően bejelentette, hogy járványhelyzet kedvező alakulásának köszönhetően Szlovákiában május 6-án egyszerre lép érvénybe az óvintézkedések enyhítésének 2. és 3. fázisa. 

Szerdától kinyithatnának a fodrászatok, a manikűr- és pedikűrszalonok, kozmetikai szalonok a szoláriumok, a borbélyok, a taxi szolgáltatók és a rövid távú szállást kínáló panziók és hotelek is működhetnének.

Az utóbbiak esetében azonban a beltéri éttermeknek zárva kell maradniuk, egy vendég távozása után pedig a szobát 24 órán keresztül üresen kell tartani. A taxikban fóliával kell elkülöníteni a sofőr és az utas közti teret. Nyitva lehetnek a kültéri turista látványosságok, múzeumok, galériák, állatkertek, könyvtárak és kiállítótermek is.

A miséket és istentiszteket is újra engedélyezik azzal az ajánlással, hogy az idősek számára vasárnap egy külön misét vagy istentiszteletet tartsanak.

A higiéniai feltételek betartása mellett minden bolt kinyithat, tekintet nélkül annak alapterületére, egyedül a bevásárlóközpontoknak kell zárva maradniuk.  Ugyancsak üzemelhetnek a vendéglátóipari egységek szabadtéri teraszai, de csak 2 ember, vagy egy kisgyermekes család ülhet egy asztalnál. Az asztalok szélének pedig legalább 2 méterre kell lenniük egymástól. A vendégek a mellékhelységeket is használhatják, amelyeket azonban kétóránként fertőtleníteni kell.

Henrieta Hudečková közegészségügyi szakember felhívta a figyelmet a higiéniai intézkedések szigorú betartására, ugyanis a járvány második hulláma jelentős veszélyt jelenthet.

Forrás: ujszo.sk, bumm.sk, parameter.sk, startitup.sk

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb