
A DAL tehetségkutató műsor döntősei saját bevallásuk szerint nagyon szeretik városunkat és ezer szállal kötődnek Gútához. Településünkkel való kapcsolatukról, a zenéjükről, a művészi küldetésükről és sok minden másról is beszélgettünk velük.
Sokunknak lehetett ismerős, amikor meglátta a Kicsikém című dal videóklippjét, és felkiáltott, hogy ez bizony a gútai Tájházban készült. Ez korántsem véletlen, hiszen a Felvidéki Jazzland zenekar billentyűse, Farkas Attila a tehetséges zongoraművész városunk szülötte. Mindemellett a zenekar gyakran próbál az Adamis Anna Városi Művelődési Házban, így sok időt töltenek településünkön.
Igazándiból Gútán próbáltunk, amikor egy jó kis jammelésből megszületett az a stílus, ami meghatározza a zenekarunkat, amiből később a Kicsikém slágerünk is született és járt be olyan sikeres utat
– mondta Csonka Andreas, a zenekar frontembere, aki arról is beszélt, hogy nagyon hálás a helyieknek, hogy ennyi segítséget adtak nekik
Édesanyám gútai, nagyon sok gútai barátom, ismerősöm van és innen jött az ötlet, hogy a Tájház remek helyszín lenne egy a népzenei elemekre is épülő dalunkhoz és a Magyar Asszonyok Ligájának akkori vezetője, Németh Iveta mindenben a partnerünk volt, minden támogatást megkaptunk egy színvonalas klip elkészítéséhez
– vélekedett Jakuza Ritual rapper, a banda producere.
Nagyon örülünk neki, hogy nyáron fellépünk a Hajómalom Fesztiválon, ráadásul azon a napon, amikor a legendás Gipsy Kings is itt lesz. Elképesztő, hogy egy ilyen zenekar Gútán léphet fel, minden elismerés a szervezőknek. Titkon reméljük, hogy beszélhetünk majd velük, sőt egy közös zenélés maga lenne a csoda egy ekkora zenei nagysággal
– fogalmazott Andreas, aki a Felvidéki Jazzland céljairól, küldetéséről is beszélt a Gútai Újságnak.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a zenekar tagjai egyénileg is kiemelkedő tehetségek, legyen szó a hangszeres játékról vagy éppen az éneklésről, azt gondolom mindenképpen kitűnnének a képességeikkel, ám az, hogy mi ezt a sok talentumot együtt, közösen szólaltathatjuk meg, adhatunk nekik teret rendkívül fontos. A küldetésünknek érezzük, hogy minőséget kapjanak tőlünk az emberek, illetve az általunk képviselt értékeket szeretnénk átadni nekik. Nem egynyári slágereket akarunk alkotni, olyat műveket kívánunk létrehozni, amire 15-20 év múlva is azt mondják, hogy ennek üzenete, mondanivalója van.
– zárta gondolatait Csonka Andreas.