AjánlóEseményKultúraZene

Kultúra, szórakozás, vásár – idén is mindenkit vár a Hajómalom Fesztivál

Ha nyár akkor fesztivál, legalább is a koronavírus-járvány előtt ehhez szoktunk hozzá, ám az
oltások, és járvány visszahúzódása lehetővé teszi, hogy 2021-ban is átélhessük azt, amit a
legtöbben csak úgy emlegetnek: a malom érzés, hiszen augusztus 13-14-én újra megrendezik a
Hajómalom Fesztivált Gútán.

Mit is várunk el általában egy fesztiváltól? Elsőként talán igényes zenei kínálatot, ebben pedig
nem lesz hiány elég, ha csak a fő fellépőket soroljuk fel, mert bizony Gútára látogatnak olyan
felvidéki zenekarok, mint az Endorfin, a Funk you, illetve a Noémó, de bulizhatsz majd a
Bagossy Brothers Company slágereire, és rophatod a Besh o dRom ritmusaira, valamint
lebeghetsz a Csángálló hullámain.

Örülök neki hogy ilyen kiváló zenekarokat sikerült elhozni az idei fesztiválra is, évről évre arra törekszünk hogy a rendezvény színvonalát folyamatosan emeljük és ez az idén sem lesz másképp, számos újdonsággal készülünk.

-mondta Kárpáty Ernő az esemény főszervezője, aki arról is beszélt, hogy sajnos a koronavírus
miatt ebben az évben a koncerteken a jelenleg érvényben lévő rendelet alapján maximalisan csak
ezer fő vehet részt, ám első a biztonság.

Szóval fesztivál elvárások, most biztos sokan mondják vannak, akik a gasztronómiai örömök
miatt imádják az ilyen megmozdulásokat. Ők sem fognak csalódni, hiszen biztos találnak majd
kedvükre való falatot a Kirakodóvásáron, legyen szó a hagyományos ízek újragondolásáról vagy
éppen vadiúj fogásokról, amit a legjobb szőlőcsodákkal öblíthetnek le a borkostolón.

SylonPhoto

Továbbra is készülünk közéleti és családi kísérőprogramokkal és a gasztronómiai körítésbe is csempésszünk helyi ízeket

-fejtette ki Forgács Attila programigazgató.

A családosoknak sem kell otthon maradniuk, mert számos gyermekprogram várja a legkisebbeket
is, akik az oly kedvelt arcfestés mellett, levezethetik a kifogyni nem akaró energiáikat az
ugrálóvárban, illetve belekóstolnak abba is, hogy hogyan éltek a rég idő emberei, amikor
elmennek egy lovaskocsikázásra a Dögösben, valamint a gyermekszínház előadásain élőben
meghallgathatják a kedvenc meséiket.

A kultúra rajongói igazán el lesznek kényeztetve, mivel érdekes panel beszélgetéseket
hallgathatnak meg, könyvbemutatók közül választhatnak és a sajátos előadó műfaj, a slam poetry
legjobbjait is megnézhetik. Akik nagyban szeretik élvezni a látványt, este az utóbbi évek
népszerű perfomanszát, a fényfestést is megcsodálhatják.

HelloGúta a tíz éves működése alatt egyik fő céljául tűzte ki a kulturális élet színesebbé tételét térségünkben, a felvidéki magyar előadók támogatását és városunk életének felpezsdítését

-avatott be minket a fesztivál koordinátora, Gőgh Judit, a helloGúta Polgári Társaság elnöke.

Amit feltétlenül tudnod kell, ha a malomba látogatnál, hogy pénteken és szombaton napközben ingyenes az esemény, ám este 5 órától pénteken 10, míg szombaton 7 euró a belépő, amihez a legegyszerűbben a www.oneticket.sk weblapon juthatsz hozzá.

A gútai hajómalom és területe városunk egyik legfontosabb jelképe, fesztiválunk ennek népszerűsítését tűzte ki céljául, ezért is fontos, hogy minél több emberhez eljusson, hogy milyen nagyszerű hely is a mi városunk

-osztotta meg gondolatait a Hajómalom Fesztivált társszervezője, a Gútáért Polgári társulás
elnöke, Halász Béla.

SylonPhoto
SylonPhoto

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb