Sajnos talán sosem volt még ennyire aktuális a családon belüli szexuális erőszak témája, mint napjainkban, amikor sztársportolók, filmszínészek, közszereplők is erről vallanak. Péterffy-Novák Éva nagy sikerű és egyben megdöbbentő műve költözik a világot jelentő deszkákra a gútai művelődési központban, május 1-jén.
A legfinomabb becslések szerint minden ötödik családban előfordul a bántalmazás, aminek ténye egy elég görbe, már-már meghajlott tükör a jelenkor társadalma előtt. Péterffy-Novák Éva írónőt is érdekelte ez a súlyos probléma és ezért interjúalanyoknak olyan bántalmazott embereket keresett meg és talált, akik az őket ért traumáról képesek voltan nyíltan beszélni. A velük történt dialógusokból született egy regény 2019-ben Apád előtt ne vetkőzz címmel. Később pedig a könyvből egy színpadi darab, melyben egy leány unoka és annak nagypapája beszélget egymással, melyből párhuzamos történetek állnak össze.
Nagyon súlyos a darab, minket színészeket is megvisel miközben játsszuk, nem egyszer volt már, hogy egy-egy néző sírva kirohant az előadásról, nyilván egyesekben sebek szakadnak fel az alkotást látva
– mondta a főszereplő nő Péterfy Bori, aki sokaknak ismerős lehet, hiszen az Amorf Ördögök zenekar, majd a Péterfy Bori @ Love Band énekesnőjeként is. A férfi főszereplő az a Pataki Ferenc, akit a napi sorozatok rajongói gyakran láthatnak a nagy sikerű Mintaapák és a legalább ilyen népszerű Keresztanyu szériákban a magyar kereskedelmi csatornákon. A remek színészeket pedig Tasnádi István rendező instruálja, aki az elmúlt évtized talán legszínvonalasabb magyar sorozatának az Aranyéletnek a forgatókönyvét is jegyzi.
Színészként mindig is küldetésemnek éreztem, hogy ilyen jelentőségű darabokban játsszak, hiszen iszonyatos súlya van és meg kell, hogy változtasson valamit az emberekben, és ez a jó színház. Nincs olyan, akire ne lenne hatással a mű, én minden egyes alkalommal azért is állok vele a színpadra, mert nem csak erre a társadalmi problémára szeretném a ráirányítani a figyelmet, de az emberek fejében is lámpát akarok gyújtani, hogy sose fordítsák el a fejüket, ha tudomásuk van arról, hogy valakit abuzálnak
– fejtette ki a művésznő. Most maga is eldöntheti, hogy ön szerint milyen is a színésznő által említett jó színház, hiszen városunkban is megtekinthető lesz a magyar kortárs irodalomnak ezen remeke, ami egyszerre sokkol, megdöbbent és elgondolkodtat május 1-jén, este 7 órától a Városi Művelődési Központban.