
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően valamennyi testvérvárosunk és stratégiai partnerünk településünkön gyűlt össze, hogy megismerjék egymás hagyományait, kultúráját és kölcsönösen előnyös megállapodásokat köthessenek a másikkal.
Gúta városának projektmenedzserével, Kondé Nagy Mónikával beszélgettünk, aki beavatta a Gútai Újságot a város által elnyert európai uniós pályázat részleteibe.
Az úgynevezett INTERREG SKHU program támogatásával, a Kisprojekt Alap Program keretein belül a 40. Gútai Vásáron és Búcsún valósult meg egy 2 napos találkozó. A pályázatot az Európai Regionális Fejlesztési Alap 20 300,00 euróval támogatta.
– avatott be minket a projektmanager, aki arról is beszélt, hogy nyolc különböző részaktivitása volt az eseménynek, aminek a legfőbb célja az volt, hogy összekössék, fejlesszék, erősítsék az egymás közötti kapcsolatokat kulturális, oktatási, gazdasági vonalon Gúta testvérvárosaival és stratégiai partnertelepüléseivel.
Magyarországról Kisbér, Medgyesegyháza, Mezőberény, illetve Pitvaros, Szirmabesenyő, mint a KPA pályázat egyenes partnereia Kárpát-medencéből pedig a szlovéniaiLedva, a kárpátaljai Nagydobrony és az erdélyi Sepsikőröspatak küldöttsége is Gútán vendégeskedett. A programsorozat egy sajtótájékoztatóval indult, ahol a pályázatot és annak előzményeit, feltételeit is bemutatták, aminek maximálisan eleget is tett valamennyi település.

– mondta Kondé Nagy Mónika, aki azt is tudatta velünk, hogy ünnepi önkormányzat következett, illetve a vendégek bemutatták településeiket, örökségüket, értékeiket. Később egy koszorúzással egybekötött megemlékezésen vettek részt a küldöttek a városvezetéssel, melyen a kitelepített gútai lakosokra emlékeztek.
Másnap a városháza előtt felállított közéleti sátorban szakmai eszmecsere folyt a települések vezetői között, amit megkoronázott az együttműködési megállapodások aláírása, ami megerősítette az újonnan létrejött baráti kapcsolatokat és a már meglévő testvértelepülési együttműködéseket.

– fogalmazott a szakember, aki kifejtette, hogy a kulturális sokszínűség jegyében a települések folklórcsoportjai adtak műsort a Hagyományőrző fesztiváldélutánon, melynek része volt a látványos Tavaszi hadjárat.
Emellett megtekinthető volt a Europe Direct Komárom interaktív programjai, ami egy nyilvános lakossági tájékoztatást foglalt magában az EU aktuális témáiról. A programokat egy történelmi és hagyományőrző kvíz zárta, melyen a testvértelepülések versengtek egymással.
– zárta mondandóját Kondé Nagy Mónika projektmenedzser.







