
Egy zseniális mű, ami félévszázada szórakoztat, nevettet, gondolkodtat, és aktuálisabb, mint valaha. Ez az örökzöld romantikus-vígjáték most Gútán is bemutatkozik. A Játszd újra, Sam március 29-én este 5 órától az Adamis Anna Városi Művelődési Központban.
Vélhetően maga a huszonnégyszeres jelölt és négy Oscar-díjat elnyerő Woody Allen sem gondolta, hogy 1974-es Játszd újra Sam című filmje, melyben a főszerepeit maga és Diane Keaton játszották bő ötven évvel bemutatása után is emberek ezreit, millióit vonzza a színházakba. Pedig ez a darab csaknem 40 éve a műsor része a magyar színházaknak, sőt van olyan intézmény ahol már az 550. előadásra készülnek. Ezért vagyunk különösen szerencsések mi gútaiak, hiszen a HelloSzínháznak köszönhetően házhoz jön ez remekmű, ráadásul ezt egy szinte minden elemében megújult VMK-ban tekinthetjük meg.

Miről is szól ez a darab, mitől olyan sikeres. A főhőse egy frissen elvált filmkritikus Allen, aki kissé ügyetlen, kissé neurotikus, éppen ezért példaképe az 40-50-es évek világsztárja, a mindig magabiztos, a mindig macsó, a kőszikla keménységű kétszáz százalékos férfi, a zsánerteremtő Humhprey Bogart. Az egyedül maradt újságíró magányos és boldogtalan, ám legjobb barátjának Dicknek és feleségének Lindának a tanácsára újra randizni kezd. Az elbaltázott találkák, a ironikus helyzetek, az abszurd párbeszédek egymást érik, pedig gyakran képzeletbeli példaképe (Bogart) tanácsát kéri ezekhez. Amikor már azt hinnék, hogy ennél nem lehet valami viccesebb, újra kellemesen kell csalódnunk, különösen, amikor egy-egy helyzetben magunkra ismerünk és eszünkbe jut, hogy mi is jártunk már ebben a cipőben.
Többszörösen mázlistának érezhetjük magunkat, hiszen nem csak helyben elérhető lesz ez az örökzöld, de olyan tehetségekkel láthatjuk, mint a közönség és szakmai sikereket halmozó Pressburg sztárjai. Matusek Attila a széria főszereplője Allen képzeletbeli barátját, Humhprey Bogart-ot kelti életre, míg Hostomský Fanni, akit az egyik Betyárként ismertünk meg Sharon Lake szerepét ölti magára. Persze ne feledkezzünk meg a többiekről sem, a főszereplő Allent Olasz István, a legjobb barát Dicket Szabó Viktor, és a segítőkész feleséget pedig Kiss Szilvia játssza. A rendezést Béres Attila jegyzi, aki rendkívül jó érzékkel nyúlt a darabhoz, méltó módon annak mondanivalójához, tisztelegve a szerzőjének és azoknak a kiváló színészeknek, akik már fél évszázada előadják a világ minden táján.

Vedd meg jegyedet elővételben 13, vagy a helyszínen 17 euróért. Halkan jegyzem meg, hogy kiváló nőnapi ajándék kedvesednek, de ha „csak” egy igazán emlékezetes estére, felhőtlen szórakozásra vágytok akkor is szuper meglepetés, amivel a hölgyek is boldoggá tehetik a párjukat, sőt barátnők is szuper program!





