Esemény

Szavak vagy tettek – Halász Béla kapta a legtöbb szavazatot Gútán

Szeptember utolsó napján ismét a szavazó urnákhoz látogattak a szlovák állampolgárok, akiknek arról kellett dönteniük, hogy kik vezessék tovább az országunkat. Ezt tették a gútaiak is, akik lényegében újra megerősítették a regnáló polgármestert a posztján.

Szeptember 30-án parlamenti választásokat tartottak Szlovákiában, aminek az eredményei ismertek, ám mi nem ezt szeretnék elemezni, ezt megtették már oly sokan mások és fogják is a jövőben. Ahogy mondani szokás mindenki a saját portáján söprögessen, így mi is Gúta szemszögéből fejtjük ki a gondolatainkat a tényekre alapozva.

A győzelmet nem kell, a vereséget pedig nem lehet megmagyarázni

– mondta a híres magyar labdarúgóedző, Garami József, akinek a gondolatát jó lenne, ha sokan magukévá tennék.

2006 óta nem voltak ilyen aktívak a gútai szavazók Fotó: Pexels/Element5 Digital

Számok és eredmények

Azt, hogy milyen tétje is van ennek a választásnak a szlovák lakosság és gútai emberek is átérezték. A településünkön 2006 óta nem volt ilyen nagy a részvétel.

Három gútai is indult a parlamenti helyekért, városunk polgármestere, Halász Béla a Szövetség listáján, függetlenként, Forró Tibor önkormányzati képviselő, a Progresszív Szlovákia színeiben és a korábbi MKP-s Viola Miklós, aki a Szövetség helyi szervezetének az elnöke, a párt szakpolitikusa.

Jelentős különbség volt az indulók támogatásában, Viola Miklós a Komáromi járás kiemelt jelöltje volt pártjának, ami mindent bevetett, így a legnagyobb média háttérrel és kampány büdzsével is a sebészorvos rendelkezett. Bárhová ment az ember Gúta, Komárom környékén legalább egyszer szembe jött vele Viola Miklós minimum egy óriásplakáton. Ezzel szemben a másik két jelölt szerényebb eszközökkel élt, ami felemást eredményt hozott. Akárcsak egy évvel korábban, az önkormányzati választáson most is Halász Bélára voksoltak a legtöbben a gútai választok közül, ez 2027 szavazatot jelentett. A sok elköltött kampánypénz nem volt teljesen hiábavaló, hiszen egy dobogós helyre azért behozta Viola Miklóst, aki 1948 szavazatot kapott a gútaiaktól. Forró Tibor pártja rendkívül jól szerepelt országos szinten, Gútán 203-an szavaztak neki bizalmat.

Szlogenek a munkával szemben

Bár a kapott szavazatok egyik gútai jelöltnek sem biztosították a parlamentbe kerülést, de azt megmutatták, hogy ennyi idővel az önkormányzati választások után is bízik a városunk többsége a polgármesterében. Ehhez vélhetően nagyban hozzájárult az az intenzív munka, amit a megújult, átalakult városvezetés eddig elvégzett és aminek a folytatását is várják tőlük.

Az ismét bebizonyosodott, hogy az előzetes felméréseket, kimutatásokat, statisztikákat az emberi tényező bármikor képes átírni és a hangzatos szlogenek, az elköltött milliók sem tudnak versenyezni a valódi, az értéket képviselő, elvégzett munkával.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb