Ajánló

Felvidéki Nemzeti Tanács – Privát Szoba 13. adása

A már beharangozott e heti Privát Szoba adásában a címben említett, jövőben megalakulni kívánt szervezet kapcsán faggatta Samu István műsorvezető-szerkesztő 3 vendégét: Berényi Józsefet, Tokár Gézát, Mikóczy Zoltánt.

Berényi József a beszélgetés alatt elmondta, hogy komolyan kell venni a kérdést, méghozzá úgy, hogy ne csak arról szóljon az egész, hogy ki meddig tud minél többet szerepelni két héten keresztül a sajtóban, hanem tényleg szülessen meg egy valódi egységes tömörülés, amelyben a fiatalos lendület a tapasztalattal kombinálva hozzásegítheti a szétzilált felvidéki magyar közösséget az összekovácsolódáshoz.

Mikóczy Zoltán – aki egyben tagja is az előkészítő bizottságnak – elmondta, hogy a kialakult kedvezőtlen helyzet ellenére folyamatban vannak az egyeztetések az előkészítésben résztvevő tagok között. Szerinte a felvidéki magyar politikai életben kialakult negatív folyamatok meggátolására csak akkor van lehetőség, ha összefognak egymással a közéleti szereplők, és ennek elősegítésében elengedhetetlen egy közös érdekérvényesítő szerv megléte, amely jelen esetben a Felvidéki Nemzeti Tanács lenne.

A beszélgetés során Tokár Géza kifejtette, hogy a Felvidéki Nemzeti Tanács megalakulásáról szóló elképzelés gondolata oda vezethető vissza, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kezdeményezte egy olyan felvidéki „mini parlamentnek” a megalakítását, amely az itt élő magyar közösség számára megoldási alternatívákat kínál a felmerülő legégetőbb kérdésekre a politikai és civil szereplők bevonásával. Szóba került, hogy bár a koronavírus alaposan átírta a forgatókönyvet a Felvidéki Nemzeti Tanács minél gyorsabban történő megalakítására, mégis a decemberben az egyeztető fórumon felállított előkészítő bizottság tagjai a tervek szerint nemsokára konkrétumokkal állnak a nyilvánosság elé.

Természetesen a beszélgetés alatt többek között Samu István moderálásban még azokról a kérdésekről is vita zajlott, hogy a Felvidéki Nemzeti Tanács hány kamarás is legyen, a jövőbeli tagsága milyen kvóta alapján osztódjon, a finanszírozásának kérdése hogyan befolyásolja majd az erőviszonyokat, mennyire tölthet be közvetítő szerepet a jövőben a magyar és szlovák kormány között.

További izgalmas részletek alább a videóban:

Varga Dávid

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb