esemény

Fogathajtás a Hajómalom Fesztiválon

A Hajómalom fesztivál nem csak a zenéről szól, a látványos sportokat, a lovakat kedvelők is megtalálják a programban a megfelelő időtöltést, hiszen 2019. augusztus 17-én, szombaton, 11 órától a hajómalom térségében Fogathajtó Versenyre kerül sor, a helloGúta és a Szekeres Ranch szervezésében.

 

A fogathajtás már az ókori görög Olimpiák versenyszámai között is szerepelt. Az első szakszerűen megörökített kocsiverseny Homérosz Iliászában olvasható. A kocsiversenysport a római császárok korában óriási méreteket öltött. A Circus Maximus Augustus császár korában 150.000 néző, Domitianus uralkodása alatt 385.000 néző
befogadására volt alkalmas.

Hagyományainkban, mélyen gyökerező lovaskultúránkban világszerte igazi lovasnemzetként, a modern lovas kultúra egyik megteremtőjeként ismerik a magyarokat.
A kocsi és a szekér megjelenése és elterjedése nagyon népszerűvé tette a kocsizást Európában. Hazánkban úr és paraszt nagy kedvteléssel hódolt a kocsizásnak. Szenvedélyesen hajtott az úr és a paraszt, lova és fogata büszkeségének tárgya volt. Az akkori rossz útviszonyok között való utazás azt eredményezte, hogy a hajtás igazi mesterséggé fejlődött, amit lelkiismeretesen gyakorolnia kellett annak, aki időben és épen akart célhoz érni.

Fogathajtó versenyek, távhajtó viadalok, fogat-kocsi-szépségversenyek már régóta ismertek, de a hajtósport versenyszabályai, mint a többi lovassportágakban, csak a két világháború közötti időkben kristályosodtak ki és rögzítődtek. Az I. Hajtó Európa-bajnokságnak és a Hivatalos Nemzetközi Ugróversenynek Budapest volt a házigazdája 1971-ben. A szövetség akkori főtitkára 56 tagállam lovas szövetségét kérte fel, hogy vegyenek részt a két nagy versenyen, ami akkor nagy jelentőséggel bírt egész Magyarország számára. Díjugratásban a 12 versenyszámban, Európa 10 nemzetének legeredményesebb sportolói 124 lóval álltak rajthoz, harcoltak az elsőségért, a legjobb helyezésekért.

Bővebb info az eseményről itt.

-n-





To Top